Új felsővezetők a KPMG-nél

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 18. 14:32

16 év után új vezérigazgatója lesz a KPMG magyarországi irodájának. 2019. október 1-én Robert Stöllingertől Rózsai Rezső, az audit részleg jelenlegi vezetője veszi át a stafétát a vezető partneri pozícióban. Beer Gábor, a cég adó- és jogi tanácsadási szolgáltatásokért felelős partnere lesz az üzleti tanácsadási részleg vezetője, illetve egyben a helyettes vezető partneri pozíciót is ő tölti majd be.

Robert Stöllinger 1992-ben csatlakozott a KPMG Magyarországhoz, majd 2003-tól a teljes hazai KPMG vezetésével bízták meg. Ezt a pozíciót folyamatosan 16 éven keresztül megszakítás nélkül ő töltötte be. Vezetői időszaka alatt a 2003-ban még 380 fős KPMG Magyarország 1300 fős nagyvállalattá fejlődött, amely a hazai gazdaság szinte minden jelentős szereplője számára nyújt szakmai szolgáltatásokat. Ez idő alatt jött létre a könyvvizsgálat digitalizációjának egyik kiemelkedő újítása, a Digital Audit Center (DAC), amely a teljes KPMG hálózatában is egyedülálló fejlesztés, ekkor indult el és fejlődött kiemelkedő központtá a globális ügyfeleket kiszolgáló szolgáltató központ (KGSH), Budapesten épült fel a KPMG globális sporttanácsadási részlege, és alapjaiban újult meg a tanácsadási tevékenység is. A most leköszönő vezérigazgató 2014-ig az audit részleg vezetőjeként is dolgozott, majd 2016-tól az üzleti tanácsadási részleg vezetője is volt.
„Életem felét ennél a cégnél töltöttem és az elköszönés felé tartva is úgy érzem, szinte minden percét élveztem. Kiváltság volt a KPMG-nél dolgozni. Fantasztikus lehetőségek és kemény kihívások jellemezték az itt töltött éveket. Vezetőként az ember könnyen abba a hibába esik, hogy pótolhatatlannak érzi magát, de egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy a rátermett utódok itt vannak házon belül. Teljes nyugalommal rájuk tudjuk bízni a cég jövőbeni vezetését: Rezső, Gábor, jó munkát kívánok nektek!" – mondta el Robert Stöllinger.
 
Az új vezérigazgató, Rózsai Rezső 1997-ben érkezett pályakezdőként a KPMG Hungária Kft-hez. Dinamikus karrierútján Rózsai Rezső 2002-től audit managerként dolgozott, 2008-ban partnerré választották, 2014-től pedig az audit részleg vezetője lett. Az elmúlt 10 évben olyan vállalatok könyvvizsgálója volt, mint a BMW, a Continental, a Graphisoft, a Mercedes-Benz, az SAP, a Siemens vagy a Zwack Unicum. Komoly tapasztalata van, vállalat átalakításokban, felvásárlásokkal kapcsolatos pénzügyi és számviteli tanácsadásban és IFRS átállásban. A vezérigazgatói feladatok ellátása mellett Rózsai Rezső a továbbiakban is vezeti a KPMG Magyarország audit részlegét.
„Egy sikeres céget veszek át Roberttől, akitől nagyon sokat tanultam. Nehéz lesz őt pótolni, de minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy tovább építsük ezt az örökséget” – mondta Rózsai Rezső, a társaság új vezérigazgatója.
 
Az üzleti tanácsadási részleg vezetését Beer Gábor veszi át, aki 2014 óta a KPMG Magyarország adó- és jogi tanácsadási szolgáltatásokért felelős vezető partnere. 1999 óta foglalkozik adótanácsadással, 2000-ben csatlakozott a KPMG-hez. Elsősorban az ingatlan- és az ipari szektort érintő adózási kérdések szakértője, ezen felül komoly tapasztalattal rendelkezik nemzetközi adózási kérdésekben, és elismert tanácsadó a vállalatfelvásárlásokhoz és fúziókhoz kapcsolódó adótanácsadás terén is.
„Robert vezetése alatt megújult a tanácsadási részleg is. Az elmúlt időszakban nap, mint nap látom, hogy a csapat kiváló munkát végez. A kitűnő szakembereink sokféle tudását fogom bátran és még jobban integrálni, mert ez vezet el oda, hogy a legfontosabb ügyekben az élen járjunk.” – mondta Beer Gábor, a tanácsadási részleg új vezetője. 
 
Kulcsszavak: KPMG-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás