Sugárhajtómű alkatrészek a nyomtatóból

forrás: Prím Online, 2013. szeptember 17. 11:55

A GE ma kihirdette sugárhajtómű-tartókonzol tervező nyílt innovációs versenyének tíz döntősét és különdíjasait. A versenyre benevező magánszemélyeknek, vállalatoknak és intézményeknek a repülőgép-hajtóművek rögzítéséhez használt tartókonzolt kellett újratervezniük háromdimenziós nyomtatás alkalmazásával. A sugárhajtómű kritikusan fontos alkatrészét képező konzolok tartják meg a hajtómű súlyát annak mozgatása alatt, de a repülés során fellépő jelentős vibrációt is ki kell bírniuk.

Az additív gyártástechnológiák alkalmazásával egy repülőgép-hajtómű súlya mintegy 453 kilogrammal csökkenthető és ezzel jelentős mértékben visszaszorítható az üzemanyag-felhasználás is. A verseny célja az volt, hogy az additív gyártásban rejlő lehetőségeket a nyílt innovációval ötvözve olyan konstrukciók szülessenek, amelyek nemcsak a tartókonzol súlyát csökkentik, hanem növelik szilárdságát és teljesítmény-jellemzőit is.

Mark Little, a GE Globális Kutatóközpontjának első alelnöke és technológiai igazgatója elmondta: „A gyártás területén egy olyan korszakhoz érkeztünk, amely kiaknázza a nyílt innovációban rejlő hatékony lehetőségeket.   Az additív gyártás lehetővé teszi, hogy a GE a gyártói közösséggel együttműködve kitolja a hagyományos értelemben vett mérnöki tudomány határait. A döntősök megmutatták, milyen fantasztikus eredmények érhetők el e nyíltabb, együttműködőbb modell alkalmazásával.”

Magyarországról Fendrik Gyula Ármin, a Budapesti Műszaki Egyetem harmadéves hallgatójának, valamint Mándli Péternek a terve jutott be a döntőbe. Gyulának ez az egyik első 3D nyomtatásos terve; a terv tökéletesítése több mint 200 órát vett igénybe.

Az idén júniusban meghirdetett versenyre rekordszámú pályamunka érkezett a GrabCAD platformon keresztül. Az első forduló nyertesei fejenként 1000 dollárt kapnak, és továbbjutnak a verseny második fordulójába, amelyben tartókonzol-konstrukcióikat a GE legyártja és terhelési próbának veti alá.

A verseny második fordulójára szeptember 17. és november 15. között kerül sor. A legjobb nyolc konstrukció alkotói összesen 20 000 dollár jutalomban részesülnek.

A sugárhajtómű-tartókonzol tervezésére irányuló nyílt innovációs versenyről bővebb információ itt található: http://grabcad.com/challenges/ge-jet-engine-bracket-challenge.

Az additív gyártásról pedig itt olvasható több információ: http://www.ge.com/stories/additive-manufacturing.

Fotón: Fendrik Gyula Ármin





 

Kulcsszavak: tudomány verseny GE

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32