A Sixt limuzin szolgáltatása lett Európa legjobbja

forrás: Prím Online, 2013. október 1. 10:55

A 2013-as antalyai gálán a Sixt limuzin szolgáltatása sorozatban már harmadszorra nyerte el a World Travel Awards (WTA) díját, melyet a turizmus szektor Oscarjaként is emlegetnek.  Ez alkalommal a Sixt kiemelkedő szolgáltatásain belül a limuzin- és sofőrszolgáltatást ismerték el a legjobbnak.  A díj megítélésének alapjául az állandó, kiemelkedő színvonalon teljesítő szolgáltatások és a megbízható rendelkezésre állás szolgált. 

A Sixt limuzin szolgáltatása üzleti utazók számára egyedülálló lehetőséget jelent fontos utazásaik alkalmával, emellett gyakori, hogy az üzleti élettől független események is szerves részét képezik az igénylők sorának: különféle rendezvényeken, reptéri transzferek esetében, valamint városnéző túrákon is előszeretettel veszik igénybe az ügyfelek a Sixt limuzin szolgáltatásait.  Felső kategóriás gépkocsikkal és speciálisan képzett sofőrökkel áll a limuzin szolgáltatást igénybe vevő ügyfelek rendelkezésére a Sixt. A szolgáltatás Európa-szerte elérhető és akár repülőtéri transzferről, akár “vörös szőnyeges” megjelenésről van szó, a VIP ügyfeleik is joggal számíthatnak a Sixt megbízható szolgáltatásaira.


Az üzleti élet résztvevői is kiemelkedő és teljes körű szolgáltatást vehetnek igénybe a Sixt-től, mellyel bármilyen fontos üzleti tárgyalásra kényelmesen és időben érkezhetnek.  Nagy eseményeken akár több mint 100 sofőrrel rendelkező gépkocsi flotta is segítheti a mobilitást. Az Emirates légitársaság üzleti és első osztályú utasai is rendszeresen élvezik a Sixt sofőrszolgáltatását: a repülőtérről a városba történő sofőrös útjukat ingyenesen biztosítja a Sixt.
 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32