IT outsourcing: még mindig sok a kudarc
Az informatikai kiszervezések többsége nem éri el az előzetesen kitűzött összes célt – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég és a Bayreuthi Egyetem felméréséből. A kérdésekre 85 informatikai vezető válaszolt Németországban, Ausztriában és Svájcban, s 60 százalékuk úgy ítélte meg, hogy céljaik közül legalább egy nem teljesült. Ez már csak azért is magas arány, mert az IT outsourcing negyedszázados múltra tekinthet vissza, hiszen az első nagy kiszervezés – amikor az Eastman Kodak szerződött az IBM-mel – 25 éve történt.
Az IT outsourcing kudarcát sokszor a rosszul megválasztott stratégiának tulajdonítják, ezt a vélekedést azonban a felmérés nem igazolta. Az eredmény sokkal inkább a projekt komplexitásával függ össze: a kisebb (évi 5 millió eurónál alacsonyabb összegű) szerződéseknél háromszor gyakrabban érik el céljaikat a vállalatok, mint a nagyobbaknál (évi 50 millió euró felettieknél). Ez is alátámasztja, hogy a siker elsősorban a megvalósítás minőségétől függ: jól kell kiválasztani az IT outsourcing partnert, mindenre kiterjedő szerződést kell vele kötni, majd hatékonyan kell irányítani. Ehhez megfelelő folyamatokra és eljárásokra van szükség, s ez annál fontosabb, minél összetettebb az adott kiszervezés.
Kapcsolódó cikkek
- Komoly növekedési potenciál van a bérügyviteli piacban
- Az outsource állítja növekedési pályára a Xerox-ot
- A BlackBerry kivonulna a tőzsdéről?
- Hódít az üzleti intelligencia
- Kiszervezzük vagy házon belül tartsuk a HR feladatokat?
- Összehangolt üzleti és IT funkciókra van szükség a növekedéshez
- Esély a pályakezdőknek - gyakornoki program a NEXON-nál
- Még mindig hatékonyabbak a külföldi rendszergazdák magyar társaiknál, igaz, jobbak is a körülményeik
- A Navigator üzemeltetheti a MÁV-Start Zrt. informatikai rendszerét
- Navigator: az idén már nő az IT-erőforrás-kihelyezési piac
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.