A vásárlók aktivitása viszi előre az online kiskereskedelmet

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 11. 08:31

Az online vásárlással először találkozók aránya az idei év végére  várhatóan egyszámjegyűre csökken a mostani 12-14 százalékról, ezért a piac további növekedése sokkal inkább függ a vásárlók aktivitásának növekedésétől, mint újabb rétegek bevonásától - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatássorozatának idei második felméréséből.

A közlemény szerint a vásárlási aktivitás a minőségi kínálat mellett leginkább a kényelmi és értéknövelt szolgáltatások folyamatos bővítésével erősíthető.
 

A felmérés szerint a karácsonyi szezon után az év első negyedében jelentősen visszaesett a forgalom, ugyanakkor éves összehasonlításban mintegy 16 százalékos növekedés figyelhető meg az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektorában.
 

Az év első három hónapjában a hat szektor együttesen több mint 30 milliárd forint forgalmat ért el, ami a növekedési ütemét, a pozitív várakozásokat és a vasárnapi boltbezárás hatásait tekintve a második negyedévben várhatóan már 40 milliárd forint fölé is emelkedhet.
 

A várakozások javulásában feltehetően nagy szerepük van a vasárnapi boltzárhoz kötődő feltételzéseknek.
 

A lakossági kutatások ugyanakkor azt jelzik, hogy az intézkedés miatt egyelőre csekély tényleges emelkedés várható az online kiskereskedelemben, az érdemi hatások kialakulásához még több hónapra van szükség - teszik hozzá.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32