E-hajózni szükséges

Vértes János, 2001. április 7. 16:02
Az Első Magyar Vezérigazgatói Találkozó pénteki és szombati munkanapján is azt hangsúlyozták az előadók, hogy a negatív tőzsdei hangulat ellenére is muszáj mindenütt a jövőt, és ennek középpontjában az e-gazdaságot építeni.
Szinte a csütörtök esti miniszteri expozéhoz kapcsolódott Horváth Pál, a PanTel vezérigazgatója, amikor pénteki nyitóelőadásában arra utalt, hogy a kormányok támogatására az informatikának nem csak szavakban van szüksége. Az olyan "sikertörténetek", mint mondjuk a nyugat-európai UMTS-tenderek, amelyek keretében sok tízmillió dollárért vásároltak a telekommunikációs szolgáltatók koncessziót, korántsem vidámak, nem kell nekik annyira örülni. Ugyanis nyilvánvaló, hogy ilyen haszonnal kecsegtető üzlet ezekben a drága technológiákban nincs. Ugyanakkor a kormányok sikeresen kivontak tetemes erőforrásokat a gazdaság húzó ágazataiból, azt egyéb dolgokra - mondjuk a száj- és körömfájásból adódó válság kezelésére - fordítják… Ennek sajnos negatív következményei lesznek, amelyek magukra a kormányokra és az érintett országok gazdaságára is visszaüthetnek…

Siklós Sirin egy nagyfelhasználó, a MOL szemszögéből vizsgálta az e-business nyújtotta lehetőségeket, és ő is egy tendencia negatív következményeinek vázolásával kezdte a helyzetet. Nem szerencsés, hogy a vállalatok olyan időszakban jutottak el a nagy e-business alkalmazások bevezetésének kapujába, amikor éppen mindenütt megrendült a potenciális beszállítók iránti bizalom. Az internetes cégek a tavalyi túlzott mennybemenetelük után most épp a poklokat járják, és ebben negatív légkörben az informatikai igazgatók javaslatait gyanakvással fogadják az igazgatótanácsok, olykor fontos döntések nem születnek meg.

Több szkeptikus előadásrészletet követően Várnai Éva, az Arthur Andersen partnere a kiábrándultságot nem az eufóriával és annak ellenhatásával magyarázta, hanem azzal a természetes, és minden más új technológiánál felfedezhető jelenséggel, hogy a tanulóévekben járunk, vannak nem kívánatos kilengések. Majd megtanuljuk idővel, hogy egyetlen új technológia sem változtat meg minden alapszabályt és minden alapértéket, és hát a fizikai folyamatokat nemigen fogják helyettesíteni a virtuálisak, különösen ha iparról, termelésről van szó.

Ehhez szinte közvetlenül kapcsolódik az SAP szóhasználat, az előadó a „New Economy” után bevezette az „új New Economy”-t. Ez az amit pl az Arthur Andersen már csak „New (Real) Economy”-nek nevez, és amelynek – mások mellett az IQSoft szerint is az a lényege -, hogy az új technológiák, kommunikációs eszközök miképp segítik a hatékony együttműködési értéklánc kialakulását.

A vezérigazgatói találkozón elhangzottak gyakorlati tanácsok is: pl a szerverek elhelyezéséről (CityRich), vagy néhány webes alkalmazás kifejlesztési költségeiről (Kirowski), vagy az e-business alkalmazásáról fúzióknál, vállalat-átalakításoknál (AT Kearney). A gyakorlati útmutató egy KPMG szemináriumban csúcsosodott ki, ahol a vezéreket végigvezették az e-fejlesztések megvalósításának lépésein. A résztvevők több jogi iroda képviselőjének értő konzultációja mellett (Dezső, Réti, Landwell; Paul Csiszár; Szecskay) áttekintették a jogi kérdéseket is. A péntek esti panel-beszélgetésen az előadók mellett a HP, az Index, vagy a MEH Informatikai Kormánybiztosság képviselőjét is lehetett kérdezni.

Bár a kivetített grafikonok, a visszafogott várakozások, és a verbális helyzetjelentések sokszor érintették a bevezetőben már jelzett negatív környezetet, az előadók és a hallgatóság soraiban is közös volt az a vélekedés, hogy az e-businessre, a gazdaság e-gazdasággal való ötvözésére való átállást lehetetlen felfüggeszteni, navigare necesse est.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32