A versenytársakkal szemben erős negyedévet zárt a Dell
Közben a Cisco, illetve a Dellel egy időben a Hewlett-Packard is éppen a fenti eszközök iránti kereslet csökkenésével indokolta vártnál gyengébb szereplését - a HP esetében az elemzők szintén 31 centes részvényekre lebontott profittal számoltak, ám a cég határidő előtt megjelent negyedéves beszámolója szerint ehhez képest alig 19 centet teljesítettek. A Dell ugyanakkor saját tapasztalatai alapján úgy nyilatkozott, hogy a szerverek és memória-termékek vállalati és kormányzati piaca változatlanul erős. Ezt a véleményt az IBM illetékese is megerősítette, elemzők pedig arra tettek utalást, hogy valószínűleg inkább a HP saját háza táján lehet a probléma forrása.
Az IBM-mel, vagy a HP-vel összehasonlítva "egyszerűbb" termékei miatt mindig is egy kicsit lenézett Dell látványosan következetes üzletpolitikája hosszú távon mindenképpen meghozta a gyümölcsét, ami abból is látszik, hogy a technológiai ágazat korábbi válságidőszakát is viszonylag kedvező helyzetben vészelték át. Ezzel szemben a HP-nek komoly kihívással kell szembenéznie, mivel meg kell találnia a sikeres harmadik utat az IBM szolgáltatásokra koncentráló stratégiája, illetve a Dell egyszerű de hatékony üzletpolitikája között.
Kapcsolódó cikkek
- EnterNet Dell márkabolt nyílt Budapesten
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- A Dell 8 ezres leépítésre készül
- 10 százalékos elbocsátás a Dellnél
- Mégis kémkedett a Dell után a HP?
- Könyvviteli hiányosságok a Dellnél
- Folytatja mélyrepülését a Dell
- Dell vissza akar vergődni cégével a csúcsra
- A nagy visszatérés: Michael Dell újra a Dell élén
- Csökkent a Dell profitja, már nem a világ legnagyobb pc-forgalmazója
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.