HR-rendszerek kihelyezése
Az emberierőforrás-tevékenységek kihelyezése ma még újdonságnak számít a piacon, de az outsourcing a kisebb stratégiai jelentőséggel bíró területeken - például a bérszámfejtésben - máris elfogadott gyakorlattá vált.
2004 jelentős változást hozott az erőforrás-kihelyezés területén, mivel megszűnt az IT-outsourcing dominanciája: a nem informatikai jellegű kihelyezések több mint 40 százalékkal átvették a vezetést, s jellemzően olyan tevékenységek kerültek a kihelyezések középpontjába, mint a pénzügy, a marketing és a humánerőforrás-menedzsment.
Az emberierőforrás-menedzsment területén a leginkább outsourcing után kiáltó terület mindig is a bérszámfejtés volt, mivel az erre vonatkozó jogszabályok sűrűn változnak, s házon belüli intézése mind az informatika, mind az emberi erőforrás szempontjából magas szintű és speciális tudást, valamint folyamatos menedzselést igényel.
A bérszámfejtés-kihelyezés területén piacvezetőnek számító Nexon ma már több mint 60 000 magyarországi munkavállaló bérét számfejti a nexONSOURCE megoldás segítségével.
"Sok érvet és ellenérvet hallottunk már az outsourcing-megoldásokkal kapcsolatban" - mondta Angyal Gábor, a Nexon kereskedelmi igazgatója. "A bérszámfejtés területén az outsourcing kiemelkedően sikeres üzleti modellnek bizonyult, így 2004-ben ezen üzletágunk részesedése a teljes árbevételből elérte a 33 százalékot."
"A kihelyezésnek köszönhetően nagyon komoly energiákat tudtunk átirányítani olyan egyéb személyügyi tevékenységekre, amelyeket stratégiailag fontosabbnak tartunk a bérszámfejtésnél. Így számunkra az outsourcing nemcsak költséghatékonyabb megoldást jelent, de hosszú távú stratégiai előnyökkel is jár" - nyilatkozta Papp Péter, a 10 000 alkalmazottat foglalkoztató, bérszámfejtését teljes egészében a Nexonra bízó Flextronics humánerőforrás-vezetője.
Természetesen a humánerőforrás-gazdálkodás területén nem a bérszámfejtés az egyetlen kihelyezhető folyamat, így például a toborzás-kiválasztás első fázisainak fejvadászcéggel való elvégeztetése is outsourcingnak számít. Arra szintén van példa, hogy az egész HR-tevékenység - a toborzás-kiválasztás, a képzés és a változásmenedzsment - egyaránt külső szolgáltatóhoz kerül. Ennek okát elsősorban a költséghatékonyságban, az alaptevékenységre koncentrálásban látja Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezetője. "Minden, ami a fő üzleti tevékenységtől elvonja a figyelmet, egyben csökkenti a hatékonyságot. Egy szervezet nem tudja a működéséhez szükséges minden területen gazdaságosan kiépíteni és fenntartani a csúcsminőségű ellátást, így ha a kihelyezett tevékenységre fordított idő alatt a főprofillal nagyobb nyereség realizálható, mindenképpen érdemes outsourcing-megoldást alkalmazni" - hangsúlyozta a szakember.
Kapcsolódó cikkek
- Személyzeti kérdezz-felelek
- Pénzügyest és IT-st még most is keresnek
- A webes megoldások felé tolódik el a HR szoftverek piaca
- A Vodafone Magyarország a legjobb munkahely a távközlési szektorban
- Mit jelent a 4G a humánügyvitelben?
- A saját alkalmazottak jelentik a legnagyobb biztonsági rést
- Elavulttá válnak a munkaerő toborzására és megtartására használt hagyományos módszerek
- SAP mobilalkalmazások személyzetiseknek
- A világ legnagyobb álláskeresőjének alkalmazása a világ legnagyobb közösségi oldalán
- Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).