Montana: Rendszerető rendszerező
Kun Éva kereskedelmi vezérigazgató helyettes kiemelte, a MonDoc System néhány alapvető tulajdonságát: egyaránt támogatja a papír alapú és az elektronikus dokumentumokat; gyors, hatékony és követhető; felfelé nyitott, integrált, moduláris felépítésű keretrendszer; minden ügyfél testre szabva kapja meg a terméket. Jelentősebb referenciák: T-Mobile, NKÖM, BM, Főtáv, MNB, VPOP, PSZÁF, Külügyminisztérium. Az egyik legújabb a külügyminisztériumi bevezetés, ahol nagyon magas szintű NATO-dokumentumok kezelését valósítják meg a rendszerrel. A MonDoc kifizetődően az 50 főstől a több ezer főt foglalkoztató szervezetekig használható.
A rendszer architektúrájával foglalkozó előadás rávilágított. A MonDoc System a kis üzemeltetési költség elérésére webes technológiát használ, illetve a Microsoft adatbázis platform az évi 10 ezertől az évi több millió dokumentum kezelését is támogatja.
A konferencia további szakmai előadásai során a T-Mobile, illetve egy EU jogász tapasztalataival ismerkedett meg a hallgatóság. Elhangzott: a november 1-jével hatályba lépő, közigazgatásról szóló törvény is elő fogja segíteni az ilyen jól áttekinthető, EU-konform elektronikus iratkezelő programcsomagok alkalmazását.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális örökség, információ-felügyelet és-tárolás, tartalomkezelés
- Fizetni vagy nem fizetni – ez itt az info-kérdés
- A kis- és középvállalatok versenyképességéért - workshop és kiállítás
- Grepton Folyamatok e-Z-ig Szakmai Konferencia
- Forum Nokia technológiai napok Magyarországon
- Systems' Day konferencia - először
- IDC: Adattár-virtualizációs és adatközpont konferencia 2007
- Marketing 2.0: üzenetek helyett dialógus
- Májusban Budapest a projektmenedzsment világ fővárosa
- Valós és virtuális JavaOne a környezettudatosság jegyében
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.