SAS: 1,68 milliárd dolláros rekord-árbevétel tavaly
Középpontban az ügyfél
„Ügyfeleink a SAS®9 Enterprise Intelligence Platform segítségével nagyobb profitra tehetnek szert, és növelhetik ügyfeleik elégedettségét” – jelentette ki Jim Goodnight elnök-vezérigazgató. „Minden eddiginél nagyobb igény van technológiáink, megoldásaink és iparági szakértelmünk iránt, amely a SAS számára kiváló piaci pozíciót teremt.”
Az iparági megoldások közül továbbra is a banki megoldások vezetnek 10%-os növekedéssel, a kiskereskedelem területe 20, az oktatásé 16, a biztosításé 12, a kormányzaté pedig 11%-kal nőtt. A horizontális, iparágakon átnyúló üzleti megoldások nemzetközi eladása 2004-hez képest 24 %-kal emelkedett a vállalati teljesítménymenedzsment, a HR, a marketing-automatizálás és a kockázatkezelés területén elért bővülésnek köszönhetően.
Több mint 3400 jelenlegi SAS-ügyfél vásárolt 2005-ben további licenceket, ami azt mutatja, hogy a vállalatok valóban magasnak tartják a SAS termékeibe fektetett beruházásaik értékét. „A SAS hosszú múltja is magyarázza erős ügyfélkapcsolatainkat” – fejtette ki Jim Goodnight. „Vevőink hűségének megőrzése érdekében nagy súlyt helyezünk az ügyfélmegtartásra, és árbevételünk 24%-át fordítjuk kutatásra és fejlesztésre.”
Az SAS piaci helyzete a BI területén
Számos befolyásos piacelemző ismerte el a SAS vezető szerepét 2005-ös jelentésében. A Gartner Inc. „Magic Quadrant for Business Intelligence Platforms, 1Q06” című kutatásában a SAS a Piacvezetők síknegyedébe került.
A CIO Insight szaklap felmérése szerint az üzleti intelligencia kategóriában „egyértelműen a SAS vezet”.
Az informatikai döntéshozók irányadó amerikai lapja immár harmadik alkalommal adta közre éves felmérését „2005 Vendor Value Survey” címmel, amely 884 informatikai menedzsertől kérdezte meg, hogy preferált gyártóik biztosítják-e az elvárt értéket és megbízhatóságot.
A válaszolók előbb megnevezték azokat a gyártókat, amelyekkel üzleti kapcsolatban álltak az elmúlt 12 hónapban, majd hét alapvető kritérium szerint értékelték őket. A felmérés összességében azt mutatta, hogy az amerikai döntéshozók 2005-ben elégedettebbek voltak a gyártókkal, amelyek közül 18, beleértve a SAS-t is, az előző évinél jobb pontszámot ért el.
Kapcsolódó cikkek
- Zebra mobilnyomtatók Magyarországon
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- Új vezetők irányítják a magyar Avnetet
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- "Investor in People" díj újra a Pannonnak
- Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.