A Hewlett-Packard 4,5 milliárd dollárért amerikai programgyártót vesz
A HP 52 dollárt fizet a Mercury egy részvényéért, ez 33 százalékos felár a cég 39 dolláros, bejelentés előtti záróára felett. A felvásárlás - amelyet a negyedik negyedben terveznek lezárni - a HP programforgalmát több mint 2 milliárd dollárra növeli, jövőre azonban a felvásárlás miatt kisebb lesz a profit, és 2008-tól nő majd az eredmény a Mercury megszerzése következtében.
A Mercury-részvényesek a maguk részéről örülhetnek, hogy ilyen jutányosan sikerült túladni a cégen, amelynek eredményessége az utóbbi időben kétségessé vált. Nemrég ugyanis a Mercury kénytelen volt több évre visszamenően módosítani eredmény-beszámolóit, miután kiderült, hogy a visszadátumoztak néhány részvényopciót, és a botrány több Mercury-vezetőnek az állásába került.
Az ügylet az új HP-főnök, Mark Hurd első nagyobb bevásárlása. Hurd tavaly márciusban vette át a céget Carly Fiorinától, aki 2002-ben levezényelte a HP egyesítését a Compaqkal.
A HP 1,23 milliárd dolláros, részvényenként 42 centes – egyszeri tételek nélkül 48 centes - adózott eredményt jelentett az üzleti éve januárral zárult első negyedéről, az elemzői előrejelzéseket meghaladó 30 százalékkal többet az egy évvel korábbi 943 milliónál, a zsebszámítógépek és a nyomtatók erőteljesen megnövekedett forgalma miatt.
A HP a világ második számú személyiszámítógép-gyártója és a legnagyobb nyomtatógyártó.
A forgalom 22,7 milliárd dollárra emelkedett az egy évi 21,5 milliárdhoz képest. Ezen belül zseb- illetve kézi számítógépekből (notebook) 16 százalékkal többet adtak el, 26 százalékkal nagyobb értékben, mint egy évvel azelőtt. Nyomtatókból-képalkotókból 8 százalékkal nőtt a forgalom értéke.
A HP tavaly kinvezett új vezérigazgatója, Mark Hurd 15 300 állás megszüntetését hirdette meg, évi 1,9 milliárd dolláros megtakarítás céljával. A Compaq számítógépgyártó 2002-es megvásárlása óta a piac egyes tevékenységek kiszervezését is várta, de a HP-nél cáfolják, hogy efféle terveik lennének.
Kapcsolódó cikkek
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A HP kiválóan teljesített
- 8 milliárd dolláros részvény-visszavásárlás a HP-nál
- A HP a világ piacvezető pengeszerver-szállítója
- A HP hátat fordít a Nasdaq-nak
- A laptopoknál is az élre tört a HP
- 300 millió dolláros közös HP-Microsoft tervek
- 14,5 millió dollár kártérítést fizet a HP a megfigyelt alkalmazottaknak
- Milliárdos piacvezetők egyesülése
- Lemondott a HP elnöke
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.