Vivendi harmadik negyedév: 28 százalékkal nőtt a profit, de a távközlés gyenge
A harmadik negyedévi bevétele, 4,889 milliárd euró, 1,6 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 4,85 milliárdnál.
A francia felügyelet által év elején elrendelt tarifacsökkentés miatt tovább csökkentek a távközlési bevételek, ezt mind kevésbé ellensúlyozza a többi részleg jó, bár szintén lassuló bevételnövekedése.
Az euró erősödése miatt csökkent a zenerészleg bevétele is, annak ellenére, hogy dollárban számolva a bevétel kissé nőtt a jó amerikai kereslet és a több jogdíj miatt.
A harmadik negyedévben a Universal Music Group részleg - a világ legnagyobb zenekiadója - bevétele 1,096 milliárd euró volt, 2,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 1,119 milliárdnál; az árfolyamváltozást leszámítva 0,8 százalékkal nőtt volna a bevétel. Ellenben a szélesebb üzemi eredménye (EBITA) 11 százalékkal 138 millió euróra emelkedett. A második negyedben 2,2 százalékkal nőtt - azonos valutaárfolyamokkal számolva 0,7 százalékkal emelkedett -, az első negyedben még 8,4 százalékkal bővült a bevétele az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Ezen belül a digitális tartalomeladás a harmadik negyedben 88 százalékkal 126 millió euróra nőtt, szintén kissé lassabban a második negyedévi 91 százalékos ütemnél.
A legnagyobb bevételtermelő továbbra is a Vivendihez tartozó SFR Cegetel, a legnagyobb francia alternatív vezetékes szolgáltató és a második számú mobilszolgáltató, de a forgalma 1,7 százalékkal 2,196 milliárd euróra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 2,235 milliárdhoz képest. A szélesebb üzemi eredménye csak 2 százalékkal nőtt, 706 millió euróra. A második negyedévben a bevétele 0,4 százalékkal kisebb, az első negyedévben még 3,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel azelőttinél.
A Vivendi Universal Games elektronikusjáték-részleg 15,2 százalékkal növelte a bevételét, 182 millió euróra. Az üzemi eredménye több mint a kétszeresére emelkedett, 24 millió euróra a tavalyi harmadik negyedévi 11 millióhoz képest. A második negyedben 29,6 százalékos volt a bevételtöbblete a tavalyi második negyedhez képest.
A Canal Plus tévécsatorna bevétele 4,6 százalékkal 879 millió euróra nőtt, a második negyedévi, 14,5 százalékos ütemről lassulva. Az üzemi eredménye 53 százalékkal 148 millió euróra ugrott a tavalyi harmadik negyedhez képest, főleg terjeszkedés miatt.
Az 51 százalékos tulajdonú Maroc Télécom továbbra is kiugróan teljesített, de szintén tovább lassult: a bevétele, 561 millió euró, 11,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az üzemi eredménye 21,6 százalékkal 281 millió euróra emelkedett. A második negyedben 12,3 százalékos, az első negyedben 14,2 százalékos volt a bevételtöbblete az egy évvel azelőttihez képest.
A második negyedévben a Vivendi 4,844 milliárd eurós bevételt ért el, 4,8 százalékkal többet a tavalyi második negyedévi 4,622 milliárdnál.
Az első negyedévben a Vivendi csoport bevétele, 4,766 milliárd euró, 5,7 százalékkal volt nagyobb a tavalyi első negyedévi 4,509 milliárdnál.
Tavaly a Vivendi Universal 2,08 milliárd eurós adózott eredményt ért el arculatérték-leírás és a csoportösszetétel változása nélkül, 55 százalékkal többet a 2004-es 1,34 milliárdnál.
Az eredményt a távközlés, azon belül a marokkói Maroc Télécom kitűnő teljesítménye, továbbá a zenei részleg és a videójátékok segítették a legjobban. Igaz, a zenekiadás a második félévben már kissé gyengélkedett, de ezt ellensúlyozta a távközlés.
Az üzemi eredmény, egyszeri tételek nélkül, 3,75 milliárd euróra nőtt 3,23 milliárdról, a forgalom 9 százalékkal - szervesen 7 százalékkal - 19,484 milliárd euróra nőtt a 2004-es 17,883 milliárdról.
Az SFR Cegetel távközlési vállalat a Neuf Telecom tavalyi megvételével a vezető alternatív vezetékes szolgáltató lett Franciaországban. Egész évben 20,8 százalékkal 8,687 milliárd euróra nőtt a bevétele, már érezhetően a zeneletöltések miatt is. Az ügyfélszám, 8,7 százalékkal 17,198 millióra nőtt tavaly év végére.
A Universal Music Group egész évben 1,6 százalékkal 4,893 milliárd euróra növelte forgalmát. Az Egyesült Államokban az albumok forgalma 7,2 százalékkal csökkent, a digitális értékesítés 353 millió euróra nőtt 141 millióhoz képest.
A számítógépes, elektronikus játékok részlege, a Vivendi Universal Games bevétele egész évben 34,9 százalékkal 641 millió euróra gyarapodott, a vonali társas szerepjátékoknak köszönhetően.
A Maroc Télécom egész évben 17,6 százalékkal 1,86 milliárd euróra emelte a bevételét.
A Vivendi előfizetéses tévécsatornája, a Canal Plus egész évben 4 százalékkal 3,452 milliárd euróra növelte a bevételét.
A világ nemrég még nagyságra második médiavállalkozása, a Vivendi 2003-ban lényegében távközlési és francia tévérészlegére karcsúsodott, vízügyi, kiadói részlegei és az amerikai Universal film- és szórakoztatóipari vállalkozás eladása után, amelyből a csak a leválasztott zenerészleget tartotta meg. A nagy leépítést az tette szükségessé, hogy korábban szemlátomást túlvásárolta magát, és 2002-ben 23,3 milliárd eurós veszteséget könyvelt el. A 2002-es vesztesége rekord volt a francia gazdaságtörténetben, és kis híján csődbe taszította a vállalatot.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit
- A Telekom Austria tavalyi éve: 37,4 százalékkal nőtt a profit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.