Kiemelkedő évet zárt a Symbian

Milkovits Gábor, 2007. február 14. 08:01
A piacvezető mobiltelefonos operációs rendszer tavaly különösen jól szerepelt, a különféle Symbian-alapú modellek száma például közel megkétszereződött.
A nagy mobiltelefon-gyártók összefogásából született szoftvercég illetékesei a barcelonai 3GSM kiállításon ismertették a 2006-os mutatókat. Ezek szerint míg 2005-ben még csupán 60, addig tavaly már 108 olyan új mobiltelefon-típust dobtak világszerte piacra, amely Symbian operációs rendszerrel van ellátva. Az összes eladott Symbian-alapú mobiltelefon száma eközben elérte a 110 milliót. Ezzel a Symbian toronymagasan vezet riválisai, a Windows Mobile és a Linux előtt, azonban a piacban még mindig jelentős lehetőségek rejlenek. A fő versenytárs Microsoft ráadásul éppen most jelentette meg legújabb mobilszoftverét, a Windows Mobile 6-ot.

Előrejelzések szerint a Symbian és általában a mobilszoftverek forgalma idén még a tavalyinál is nagyobb növekedést fog produkálni, elsősorban az okostelefonok eladásainak ugrásszerű növekedése miatt – 2010-ig mintegy 250 millió darab értékesítésére számítanak. 2007-ben ugyanis megjelenhetnek a piacon a 100 dollár körüli árú okostelefonok, és a 3G, illetve a HSDPA szuper 3G mobiltelefonos adatátviteli szolgáltatások, például a mobiltévé is jóval gyorsabban fognak terjedni a fejlett térségekben, mint a megelőző években.
Kulcsszavak: 3GSM +mérleg Symbian

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36