Az EQnet újabb ügyfélkört vásárolt
A magyar tulajdonú EQnet Infokommunikációs Kft. megvásárolta az Internext Studió Kft. mintegy félezres létszámú ügyfélkörét, így a társaság - a legutóbbi két akvizícióval együtt - már tízezres nagyságrendű ügyfélkörrel rendelkezik - közölte Gaur Tamás, az EQnet vezérigazgatója az MTI-vel.
A telekommunikációs szolgáltató EQnet stratégiájának megfelelően nem társasági tulajdont vásárol, hanem piacot. Legutóbb az Inter.net Magyarország Kft. és a Meditcom Kft. internetszolgáltatói üzletágát vásárolták meg. A három akvizícióra több százmillió forintot költöttek, de az MTI kérdésére a társaságnál nem kívánták megmondani a pontos összeget.
Az idén az EQnet 600 millió forint árbevételt vár, és 2010-ben már közel kétmilliárd forint bevétellel számol.
A vezérigazgató reményei szerint a dinamikus fejlődés lehetővé teszi, hogy a cég a tőzsdén is megjelenjen, de még csak az elképzelések között szerepel a tőzsdeképes cégek klubtagsága.
Kapcsolódó cikkek
- Az Adverticum Zrt. újabb üzleti sikere
- A Konica Minolta nyilvánosságra hozta első félévi pénzügyi eredményeit
- A Zebra felvásárolja a Navist és a proveót
- Logisztikai központot avatott a Nokia Komáromban
- A Smith Micro felvásárolja az e frontier szoftverházat
- Szórakozóhelyeken toboroz munkatársakat az IBM
- Cégvásárlással erősíti jogosultságkezelési portfolióját a Sun
- Beindult a termelés a Dell lengyelországi gyárában
- VirusBuster: tíz éve az élvonalban
- Sybase: SAUC konferencia Magyarországon
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.