835 millió dolláros Sony-Toshiba chipmegállapodás
A mostani megállapodás gyökerei évekre nyúlnak vissza, amikor a Sony és Toshiba költségcsökkentési céllal együtt kezdett chip fejlesztésbe. Ennek egyik fő terméke a Sony részéről a PlayStation3 játékkonzolok központi processzora, a Cell, valamint grafikai magja, az RSX volt, és a közös fejlesztés és gyártás mindkét fél részére kifizetődőnek bizonyult. Az elmúlt években azonban a Sony pénzügyi mérlege jelentősen romlott, és a vállalat elemzői szerint ennek egyik fő oka az volt, hogy az óriáskonszern túlságosan szétaprózta tevékenységét. A felismerés jegyében a japán cég az elmúlt időben sorozatosan értékesítette kisebb érdekeltségeit. Ennek a folyamatnak a része a Sony saját részének átadása a Toshiba részére 835 millió dollárért. Az együttműködés ezzel átformálódik, bár részleteket nem közöltek, vélhetően a jövőben a Toshiba gyakorlatilag a Sony beszállítója lesz chip ügyekben. Az eset jól példázza, hogy a két vállalat hiába folytatott a külső szemlélő szemében kemény harcot a DVD szegmensben, ettől még teljesen gördülékenyen képesek együttműködni más területeken, ha az üzlet úgy kívánja.
Kapcsolódó cikkek
- Mindenki nyer a DVD-harc lezárulásával
- Csipfejlesztő szövetséget hoznak létre a legnagyobbak
- A Sony kivonul a 32 nanométeres chipek fejlesztéséből
- A Sony eladja Cell csipgyártó-üzemeit?
- Toshiba laptopok AMD processzorral
- 4-5-6 GHz-es processzorok az ISSCC 2007 konferencián
- A Toshiba kártérítést kérne a Sony-tól
- 2010-re Cell mobilprocesszort tervez a Toshiba
- A visszahívás csak a külföldön vásárolt Toshiba notebook-okra vonatkozik
- A Toshiba is visszahív 340 ezer Sony noteszgép-akkut
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.