Megnyitotta új call centerét Szegeden a Magyar Telekom
A Magyar Telekom 2008. április 2-án megnyitotta új telefonos ügyfélszolgálatát Szegeden. A megyeszékhelyen már korábban is működő call center épületét egy modern 270 munkahelyes központ váltja fel, melyet Botka László polgármester és Hantzmann Ferenc, a Magyar Telekom lakossági ügyfélszolgálati igazgatója adott át.
A Magyar Telekom Csoporton belül zajló integráció keretében a társaság az ügyfélelégedettség növelése és a kiváló ügyfélkiszolgálás érdekében a - T-Com, T-Mobile és a T-Online szolgáltatásokra kiterjedő - integrált telefonos ügyfélszolgálatok működtetését tűzte ki célul. A szegedi fejlesztés hátterében az a két éve tartó projekt áll, melynek feladata a piaci igényekhez alkalmazkodva a Magyar Telekom ügyfélszolgálatainak integrációja és egységesítése. A változások eredményeképpen a Magyar Telekom ügyfélszolgálati munkatársai összességében kevesebb helyszínen: Budapesten, Sopronban, Nyíregyházán és Szegeden várják az ügyfelek hívásait.
A szegedi telefonos ügyfélszolgálat a jövő év végére éri el a teljes kapacitását, addig több lépcsőben, elsősorban más call centerekben felszabaduló álláshelyek Szegedre átcsoportosításával bővül a létszám. Az épület - amelyben a call center az elsőként átadott egység - a Real Hungary Kft. beruházásában épült, és az üzemeltetési feladatokat is ez a cég látja el a jövőben. A Magyar Telekom bérli a működéséhez szükséges mintegy 2400 m2 területet.
A szegedi beruházás önkormányzati segítséggel jött létre, így teremtve újabb munkahelyeket a városban és a környékén élőknek. Az új call centerben elsősorban olyan operátorok kapnak helyet, akik mind a T-Mobile, mind a T-Com és T-Online szolgáltatásokról megfelelő ismeretekkel rendelkeznek. Emellett a műszaki segítségnyújtás, kezelői szolgáltatások és adminisztratív támogató funkció is szerepel az új call center tevékenységeinek palettáján. Az integrációs projekt célja az is, hogy megfelelő munkakörülményeket és motivációt nyújtson az ügyfélszolgálati munkatársaknak, hiszen az ügyfelek elégedettségének alapvető feltétele a munkatársak elégedettsége. Az új helyszín hosszú távon biztosítja ezen feltételeket: a Tisza-parton lévő épület világos és barátságos munkakörnyezetet jelent tágas és kulturált szociális helyiségekkel.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.