MOKK: terjednek az elektronikus közjegyzői okiratok

Kovács Attila, 2008. május 22. 17:01

A tudatosítás erősítésének céljával, az elektronikus okiratok alkalmazásának lehetőségeiről szervezett ma félnapos workshopot Budapesten a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). A főleg kereskedelmi bankok részvételével zajló rendezvényen a résztvevők a közjegyzők, a végrehajtók és az elektronikus aláírás technológiai szolgáltatójának segítségével folytattak párbeszédet azok használatáról. Az esemény sajtótájékoztatóján Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke és Csaszti Ferenc, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, Tóth Ádám, a MOKK elnöke és Barsi András, az elektronikius aláírás informatikai technológiáját nyújtó Microsec Kft. kereskedelmi vezetője adott információt.

Az "Eszközök és lehetőségek az elektronikus közjegyzői eljárásokban – Az elektronikus okiratok hatása a hitelezési és végrehajtói gyakorlatra" címmel szervezett műhely-konferencián többek között elhangzott, hogy a magyar közjegyzők 1992 óta a végrendeleteket, 1997 óta pedig az ingó jelzálogtárgyakat tartják nyilván elektronikusan. A rendszer nem internetalapú, a kommunikáció bérelt vonalon zajlik, melynek segítségével a közjegyzők közös szerverre kapcsolódnak. Ennek legnagyobb előnye, hogy nincs kitéve külső támadásoknak, emellett pedig állandó magas szintű rendelkezésre állást biztosít nagy sávszélességen. Három évvel ezelőtt vezették be minden közjegyzőnél a legmagasabb minősítésű elektronikus aláírást, mely lehetővé teszi, hogy minden közjegyző által elkészített irat (ún. közokirat) előállítása elektronikus módon is megtörténhessen. A használat gátja egyes esetekben sajnos az, hogy az okirat címzettje még nem áll készen annak fogadására. 

Parti Tamás kiemelte: az elektronikus közjegyzői okiratok hitelesek, bármikor leellenőrizhetőek, és gyakorlatilag hamisíthatatlanok, hiszen utólag semmit nem lehet hozzájuk fűzni. Az elektronikus eljárás jóval olcsóbb, mint a papíralapú, hiszen nem merül fel közben sem nyomtatási, sem szállítási költség. Ma egy közokiratba foglalt hitelszerződésből a bankok 2-6 másolati példányt kezelnek különböző formában, melyet archiválni, tárolni, és többször is visszakeresni kell egy hitelezési eljárás során.

„Paradigmaváltás zajlik Magyarországon, mivel az emberek még egyáltalán nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy az elektronikus formában aláírt és továbbított okiratok is ugyanolyan jogkövetkezményt hordoznak, mint papíralapú társaik – mondta Barsi András, az elektronikus aláírás technológiával foglalkozó Microsec Kft. kereskedelmi vezetője. Hozzátette: "Az elektronikus aláírás használata alapesetben nem bonyolultabb a hitelkártyáénál. Létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a gazdasági életben és az állami szférában mindinkább napi gyakorlattá válik a használata, mert rengeteg előnyt kínál.”

Az elektronikus cégeljárás 2008. július 1-jétől válik kötelezővé, a számviteli beszámoló letétbe helyezése 2009-től szintén elektronikus formában történik, és az elektronikus aláírást egyre több cégvezető is használja például elektronikus számlázásra. A kereskedelmi bankok elektronikus formában teljesítik a Cégbíróság felé bankszámla-bejelentési kötelezettségüket, de ez esetükben még nem feltétlenül jelent rendszerszintű felhasználást. A hatósági, államigazgatási szféra és az ügyvédség számára is (a közjegyzők mellett az ügyvédek nagy része, a teljes cégbírósági rendszer, a végrehajtók, a földhivatalok, illetve az APEH is rendelkezik már elektronikus aláírással) kezd napi gyakorlattá válni az elektronikus aláírás használata, a privát szféra lemaradása azonban egyelőre még számottevő. A jogszabályalkotás ma már szinte rutinszerűen kezeli az elektronikus aláírást, egyes esetekben pedig kifejezetten preferálja az elektronikus okiratokat a papír alapú okiratokkal szemben.

A Prím kérdéseire kapott válaszok a következők:

  • a Microsec az elektronikus aláírást létrehozó szoftvert szolgáltatja (a cég honlapjáról letölthető);
  • Magyarországon 6-700 közjegyzőt érinthet ma az e-közjegyzői eljárás alkalmazása, ennyi közjegyző  rendelkezik már minősített elektronikus aláírással; egy pl. 30 oldalas hiteles kiadvány (okmány) esetében  6-700 ezer forintos megtakarítást jelenthet az új elektronikus eljárás alkalmazása;
  • a különböző érintett szervezetek közül nincsenek még mindenütt megfelelő hálózati fogadó szerverek;
  • az e-közjegyzői folyamat legnagyobb jelentősége az iratok mozgatásában rejlik.  

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36