Albacomp-kompatibilitás
Az Albacomp volt annak idején az első magyar számítógépgyártó, amely OEM-szerződést kötött a Microsofttal, s ezt a kompetenciáját azóta is megőrizte. A világ legnagyobb szoftverházának bejelentéseit az Albacomp mindig késedelem nélkül követte, az új szoftverek a világpremierrel egy időben jelentek meg a székesfehérvári nagyvállalat korszerű PC-in. A legnagyobb hazai számítógépgyártó mind a kiképzett szakemberek számában, mind a hozzáadott értékben folyamatosan túlteljesítette a Microsoft ilyen irányú elvárásait, s ennek köszönhető, hogy minden téren kiteljesedtek és meghatározóvá váltak a szakmai kapcsolatok az Albacomp és a Microsoft között. A világ számítógépgyártásában elfoglalt súlya alapján talán túlzásnak tűnik, ám a hazai PC-piacon betöltött szerepe miatt mindenképp indokolt, hogy a Microsoft Magyarország a legnagyobb világmárkákkal egyenrangú brand name-nek tekinti az Albacompot.
Az Albacomp legkorszerűbb Aptiva számítógépeit a Windows 2000 premierjével egyidejűleg már Windows 2000-rel szállítja, de a cég felkészült arra is, hogy szakemberei megvizsgálják a vállalatok jelenlegi gépparkját, tanácsot adjanak az átállással kapcsolatban, s ahol a helyzet erre érett, a szükséges mennyiségben szállítsák és installálják az új operációs rendszert. A szolgáltatási körbe tartozik a tanácsadás és a konzultáció is, hiszen az új rendszerrel kapcsolatos ráfordítások csak annak térülnek meg, aki a Windows 2000 többlettudását ki is tudja használni.
Kapcsolódó cikkek
- Az Albacomp újabb világmárkákat szervizel
- Új üzletágigazgató az Albacompnál
- Az Albacomp 70 millió forintos megbízást nyert el
- E-útdíj tender: az Albacomp ajánlat mögött nagyvállalatok sorakoznak fel
- Albacomp - ST Electronics: közös tenderezés
- Albacomp: új szervizpartneri kapcsolat és centralizált szervizhálózat
- Távozik az Albacomp vezérigazgatója
- Partneri megállapodást kötött a svéd op5 az Albacomppal
- Új noteszt ígér, ujjnyomatolvasóval, 3G kártyával az Albacomp
- Getac notebook és tablet PC forgalmazó lett az Albacomp
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.