Személyes adatok az interneten
A szakember szerint az internetes fórumokban, blogokban megjelenő személyes adatok körére vonatkozik a legkevesebb jogi szabályozás. Mint mondta, ez részben jó, mert nincs korlátok közé szorítva, de rossz is, mivel a felhasználók és tartalomszolgáltatók jó része nincs tisztában azzal, milyen jogai, kötelezettségei vannak a felhasználói tartalom kapcsán, illetve, hogy milyen felelősség terheli őket érte.
Az önszabályozással, tudatos internetezéssel kialakulhat egy olyan internetes kultúra, ahol nem lesz szükség állami beavatkozásra, hanem az önszabályozás rugalmas eszközeivel oldható meg a problémák nagy része - jelentette ki.
Mint mondta, az MTE 2001-ben elkészítette etikai kódexét, 2004-ben és 2008-ban pedig a fórumok moderálásáról adott ki ajánlást, mert rengeteg panasz érkezett a moderálási gyakorlattal illetve a személyes adatokkal való visszaélésekkel kapcsolatban.
Hozzátette: az internetes tartalmakat az elektronikus kereskedelemről szóló törvényben szabályozzák, a törvény a tartalmakat a szolgáltató befolyása szerint kategorizálja: ha a szolgáltatónak befolyása van a tartalomra, szerkeszti azt, akkor felel a tartalomért és az abban megvalósuló jogsértésért. Ha azonban nincs befolyása rá, nem ő csinálta, csak tárolja, akkor a felelőssége korlátozott: csak akkor felel a tartalomért, ha a panaszos bejelenti ezt és a tartalomszolgáltató mégsem távolítja el
a jogsértő tartalmat.
A szabályozás a közvetítő szolgáltatókat jogosan védi azzal, hogy nem kötelesek jogsértő tartalmak után kutatni és folyamatosan ellenőrizni, történt-e jogsértés a felhasználói tartalomban - jegyezte meg.
Halász Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy az úgynevezett vegyes tartalom esetében nehéz megállapítani a felelősségeket. A vegyes tartalomra példakánt a tartalomszolgáltató munkatársai által üzemeltetett blogokat hozta fel, itt a szolgáltató az eredeti blogbejegyzésért felelősséggel tartozik. A hozzászólások tekintetében viszont attól függ a felelőssége, hogy a blog szerkesztője a hozzászólást befolyásolta-e vagy sem - mondta.
Példaként említette, hogy egy ilyen blogban egyszer nyilvánosságra hoztak egy magánlevelet, a levél írójának hozzájárulása nélkül. A felhasználók hozzászóltak a blogbejegyzéshez, és egyre több személyes adatot adtak ki a levél írójáról. A panaszos kérte a szolgáltatót, hogy távolítsa el a levelet, ezt a szolgáltató később megtette ugyan, de nem tudta megállítani a kommentáráradatot, a felhasználók újra és újra visszamásolták az eredeti tartalmat.
Kapcsolódó cikkek
- A szoftverhonosítás lesz a következő téma a látássérültek informatikai klubjában
- eVITA: fórum az életvitelt segítő infokommunikációs technológiákról
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Megölte testvérét a Playstation-ért
- Növekszik az internetfüggő felnőttek száma Dél-Koreában
- Internetfüggők az amerikai diákok
- Sms technológiát vásárol a Twitter
- Több százezer lopott Facebook-fiókot adott el egy hacker
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- Multifunkciós egyetemi kártya lesz Debrecenben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.