Készül az "Ügyfélkapu 2"

MTI Sajtóadatbank, 2009. május 27. 08:52

Decemberre elkészül és elődjénél is biztonságosabb lesz a magyar közigazgatás elektronikus szolgáltatásaihoz elérést biztosító Ügyfélkapu állampolgári beléptető és azonosító rendszer új verziója - hangzott el a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság keddi konferenciáján Budapesten.

Az internethasználat pszichológiai és társadalmi veszélyeinek kérdéseivel foglalkozó, "A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg" című konferencia nyitó előadásában Csepeli György szociálpszichológus, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) közpolitikai igazgatója hangsúlyozta: az információs-kommunikációs technológiák fejlődésével párhuzamosan bizonyos emberi képességek visszafejlődni látszanak, elbutulás figyelhető meg. A műholdas helyzetmeghatározó rendszerek (GPS) terjedésével például elcsökevényesedik a térbeli tájékozódás képessége, éppen úgy, mint ahogyan korábban az apró kalkulátorok megjelenésével szinte teljesen elenyészett a fejszámolástudás.

Az internet sebes fejlődése sem veszély nélküli folyamat. "Minek bármit is megjegyezni, amikor ott a Google" - utalt az emberi memóriával kapcsolatos problémákra Csepeli. A képességek hanyatlása mellett az előadó kiemelte az internetfüggőség, az "elektronikus magány" kialakulásának veszélyét is. A világháló ugyan összehozza az embereket, de ez csupán virtuális kapcsolat, végeredményben magányhelyzet, amelyben nincs, aki fegyelmezze és szembesítse a gyakran fájdalmas igazsággal az internetezőt, aki így körülveheti magát csupa neki tetsző tartalommal, "kellemes hazugsággal, ami függőséghez vezet" - mondta Csepeli.

A társadalmi veszélyek közül Csepeli kiemelte, hogy a technológiai fejlődés hatására kialakult új típusú egyenlőtlenségek állandóan újratermelődnek. "A digitális egyenlőtlenség nem szűnik meg attól, hogy kihullanak az életből, akik soha nem láttak számítógépet. A jelenség újratermelődik, immár a digitális írástudás bázisán, hiszen mindig lesznek korai követők, akik hamar megismerkednek az újításokkal, és lesznek, akik lemaradnak, mert nem egyenletesen oszlik el az emberek között a gyors ütemű fejlődés nyomon követéséhez szükséges képesség" - mondta Csepeli. A szakértő kutatásai szerint a digitális egyenlőtlenség nem csupán életkor, iskolai végzettség és vagyoni helyzet függvénye, hanem az egyéni autonómiától, a saját sors formálására való törekvéstől is függ.

Az internethasználat kockázatainak és mellékhatásainak kezeléséhez Csepeli szerint az autonómia mellett egyaránt elengedhetetlen a problémák felismerése, tudatosítása, az önszabályozás, az együttműködés és összetartás - kohézió -, valamint az oktatás, felvilágosítás és legfőképpen a nyilvánosság.

A 760 ezer felhasználót kiszolgáló Ügyfélkapu biztonsági kérdéseit tárgyaló előadásában Dedinszky Ferenc kormányfőtanácsadó, a MEH Infokommunkációs Államtitkárságának informatikai biztonsági felügyelője elmondta, hogy a 2006 áprilisában indult rendszerben több mint 28 millió tranzakciót hajtottak végre az ügyfelek és 47 millió dokumentumot továbbítottak, biztonsággal összefüggő probléma azonban egyetlen egy sem adódott. Az év elején jelentkezett anomáliák részben túlterheltség, részben pedig emberi hiba következtében álltak elő - hangsúlyozta Dedinszky. (Februárban lemondott a portált üzemeltető állami cég vezérigazgatója, miután emberi mulasztás miatt bizalmas személyes adatok kerülhettek illetéktelen kezekbe, és a rendszer több alkalommal elérhetetlen volt.)

Nemzetközi felmérések szerint a lakossági számítógépek 86 százalékát rendszeresen érik támadások. A kormányzati informatikai alkalmazások elleni attakok száma is nő, és e szolgáltatások bővülésével a támadások tovább szaporodnak. Ezért az Ügyfélkapu 2 néven futó fejlesztési projektben kiemelt terület a biztonság - mondta Dedinszky.

Jelenleg az azonosítás a banki online rendszerekével azonos biztonsági szintű, vagyis személyes megjelenéséhez kötött az azonosító kiadása, a jelszó pedig úgynevezett erős jelszó, azaz legalább két számjegyet és egy nagybetűt tartalmaz, a rendszer generálja és elektronikus levélben küldi el az ügyfélnek, az üzemeltető társaság alkalmazottai így nem ismerhetik meg.

A rendszer másik fő funkciója az adattovábbítás, amelynek során ugyancsak biztonsági megoldások sora óvja az állampolgárok adatait. A küldött dokumentumok úgynevezett becsomagolt formában, titkosítva utaznak. Az üzemeltetők csak annyit tudnak megállapítani egy dokumentumról, hogy ki a feladója, milyen típusú űrlapot tartalmaz, és mely állami intézmény a címzett.

Az Ügyfélkapu továbbfejlesztése idén januárban kezdődött. A közel ötmilliárd forintos uniós finanszírozással zajló munka célja a rendszer megbízhatóságának növelése és ügyfélbarát jellegének erősítése. Az "Ügyfélkapu 2" december elsején indul. A biztonsági fejlesztést irányító szakértő elmondta: az azonosítás, belépés területén bevezetik a "kétcsatornás" módszert. Ez azt jelenti, hogy az internet mellett egy másik csatornán, például mobiltelefonon keresztül történik majd a jelszóazonosítás.

Kiterjesztik a "kétfázisú" eljárást is. Ez a rendszer működik jelenleg például az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) esetében; az állampolgár először "bemegy" az ügyfélkapun, majd a TAJ-számát is meg kell adnia, hogy hozzáférjen az OEP-nél számon tartott adataihoz. A módszert most az adattovábbítás területén is bevezetik - mondta Dedinszky Ferenc.

Fizetési megoldásokkal is bővül az elektronikus közigazgatási rendszer. A hivatalos szervekkel kapcsolatos valamennyi ügyben eszközölhetnek átutalást az ügyfelek, és erre az összes bevett módszer rendelkezésre áll majd; az okmányirodákban már idén júliusban bankkártya-elfogadó terminálokat állítanak üzembe, 2010 elején pedig az internetes és mobil bankolási eljárásokat is meghonosítják a közigazgatásban - mondta a szakértő.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32