Forgalomcsökkenés a Nintendónál és a NEC-nél is
A Sony után Japán másik két jelentős elektronikai csoportja, a NEC és a Nintendo is gyenge eredményekről számolt be csütörtökön a recesszió okozta keresletcsökkenésre, illetve a jen erősödésére hivatkozva.
A videojátékokat gyártó Nintendo adózott eredménye 61 százalékkal csökkent az előző negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 42,3 milliárd jenre. A bevétel 40 százalékkal 253,5 milliárd jenre, az üzemi eredmény 66 százalékkal 40,4 milliárd jenre hanyatlott.
A társaság legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban csupán júniusban 31 százalékkal esett vissza a forgalom az egy évvel korábbihoz képest, ekkora mértékű visszaesésre az ágazatban kilenc éve nem volt példa. Az Európába irányuló forgalom több mint 50 százalékkal csökkent.
A NEC elektronikai konszern jelentős veszteséget könyvelhetett el az előző negyedévről: 33,84 milliárd jent. Egy évvel korábban 483 millió jen volt a nyeresége. Bevétele 22,3 százalékkal 778,47 milliárd jenre csökkent.
Kapcsolódó cikkek
- NEC szoftver a kalóz videómásolatok ellen
- Pannon: kisebb bevétel és nyereség az első negyedévben
- 36 százalékkal csökkent a Telenor profitja
- Eredményei alapján kifelé tart a válságból a Siemens
- A Motorola váratlanul negyedéves profitot jelentett
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- A SAP majdnem megkétszerezte eredményét
- Csalódást okozó negyedéves eredmény az Ericssonnál
- A Kulcs-Soft részvényenként 20 forint osztalékot javasol
- Meglepetésre nyereséges volt a Sony Ericsson az I. negyedévben
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.