A Green Touch kezdeményezéssel zöld útra lépett a kommunikáció
A világ egy hatalmas lépéssel ért közelebb a zöld és fenntarthatóbb kommunikáció eléréséhez a Bells Lab globális konzorcium által bejelentett Green Touch technológiával. A Bells Lab célkitűzése olyan technológiákat létrehozni, melyek segítségével elérhető a kommunikációs hálózatok jelenleginél ezerszer energiahatékonyabb működése. Ez az ezerszeres csökkentés nagyjából megegyezik azzal az energiamennyiséggel, amellyel a világ kommunikációs hálózatai – beleértve az internetet is – három éven keresztül üzemeltethetők, míg napjainkban ugyanennyi energia csupán egy napi működést tesz lehetővé.
A Green Touch technológia egyesíti az ipar vezetőit, az egyetemi és kormányzati laborokat, hogy kialakítsák és megvalósítsák az energiahatékonyság forradalmian új megközelítését, amely a fenntartható hálózatok középpontjába kerül az elkövetkezendő évtizedekben. A bejelentéssel a konzorcium egy nyílt felhívást is közzétett az Információs és Kommunikációs Technológiai (ICT) közösség tagjai felé, hogy a nagyszabású cél elérése érdekében egyesítsék erőiket.
„A szélessávú hálózatok fellendülésével, az ICT szektor energiafogyasztása rohamosan növekszik, és azonnali lépéseket kell tenni a trendek kezelésére, valamint hatásaik enyhítésére” – mondta Vernon Turner az iparág vezető elemzőintézetének, az IDC-nek az ügyvezető igazgatója és a nagyvállalati infrastruktúrákkal, otthoni és távközlési technológiákkal kapcsolatos kutatásokért felelős alelnöke.
Az ezerszeres hatékonyság elérésének célja a Bell Labs azon kutatásán alapul, amely során megállapították, hogy a mai információs és kommunikációs technológiai (ICT) hálózatok a jelenleginél tízezerszer hatékonyabb működési potenciállal rendelkeznek. Ez a következtetés a Bells Lab által készített ICT hálózatok, valamint technológiák (optikai, vezeték nélküli, elektronikai, feldolgozási, útvonaltervezői és architektúrai) alapvető tulajdonságairól szóló kutatás, illetve a felsoroltak fizikai korlátainak a Shannon-törvényhez hasonló képletek alkalmazásával végzett tanulmányozásán alapul. A Green Touch kezdeményezés céljainak megvalósítására öt éven belül létrehoz egy referencia hálózati architektúrát, és bemutatja a fejlesztés megvalósításhoz szükséges legfontosabb elemeket. Ez az elképzelés új technológiák és ipari területek létrehozásának lehetőségét is magában foglalja.
A Green Touch konzorcium alapító tagjai: AT&T, China Mobile, Portugal Telecom, Swisscom, Telefonica (szolgáltatók); The Massachusetts Institute of Technology’s (MIT) Research, University of Melbourne’s Institute for a Broadband-Enabled Society (IBES) (egyetemi kutató laborok); The CEA-LETI Applied Research Institute for Microelectronics (Grenoble, France), imec (Headquarters: Leuven, Belgium), The French National Institute for Research in Computer Science and Control (INRIA) (kutató intézetek); Bell Labs, Samsung Advanced Institute of Technology (SAIT), Freescale Semiconductor (ipavállalatok).
további információk: www.greentouch.org
Kapcsolódó cikkek
- LG: arccal a környezetvédelem felé
- Az energiatakarékosságra összpontosít az új Bluetooth szabvány
- Fekete színű zöld mobil a T-Mobile-nál
- Megújuló energiákra épül az Alcatel-Lucent nyertes pályázata
- Öko-billentyűzet a Fujitsutól
- Két és fél milliárd PC kerülhet szemétre a lusta szoftverfejlesztők miatt
- 19 tonna e-hulladékot gyűjtött a Pannon
- Környezettudatos nyomtatógyártás az OKI-nál
- Biomasszából készült festéktoner
- Bio-laptopokkal rukkolt elő a Sony
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.