Informatikával is zöldülnének a kereskedők

forrás Prim Online, 2011. május 17. 17:02

Az informatika jelenlegi legmozgalmasabb ága a kereskedelem, amelyben óriási fejlődést értek el nemcsak az eladótéri, de a bolti háttérrendszerek is. A hazai üzletek helyzetének javítására gyűltek össze a magyar tulajdonú élelmiszerláncok vezetői Gárdonyban, ahol a szervezeti és technikai lehetőségeket, valamint az ezzel járó pénzügyi előnyöket vizsgálták meg. A szakértők megállapodtak, csak az új rendszerek szélesebb körű elterjesztésével van lehetőség a költségek csökkentésére és az áruellátás fejlesztésére.

Az informatika jelenlegi legmozgalmasabb ága a bolti kereskedelem, ahol folyamatosan igény van az üzletserkentő megoldásokra. Az eladótereken belüli fejlesztések, például az érintőképernyős kasszák, digitális polccímkék mellett a háttérirodai rendszerek is rohamosan követik az új trendeket. Ugyanakkor a hazai cégek 80 százaléka számos munkafolyamatot, úgymint a beszállítói rendelést, számlázást is még mindig papír alapon végzik, a magyarországi cégek mindössze 20 százaléka rendelkezik elektronikus dokumentumkezelő megoldással. Nyugat-Európában ez az arány háromszor ekkora – mutatott rá az egybegyűlteknek Végh Ferenc, a Laurel csoporthoz tartozó ProgAdat Kft. ügyvezetője. A nagymennyiségű pazarlás azonban csökkenthető a kereskedelemben is alkalmazható elektronikus adatátviteli és dokumentumkezelő rendszerekkel.

A kereskedelmi háttérrendszerek közül az új AIR XBO technológia már a mobileszközökön keresztül is kommunikál majd, így a vezetők pda-kon, táblapécéken, iPad-en, iPhone-on keresztül is képesek lesznek az üzleti adatok elérésére. A magyar fejlesztés olyannyira világújdonságnak számít, hogy a Microsoft is figyelemmel kíséri Redmondból.

A kasszarendszerek közül a Laura a legújabb fejlesztés, mely egy hónapon belül kapja meg az adóhatósági engedélyeket. Ez már minden operációs rendszerrel együttműködik, jól fut a korszerűbb érintőképernyős és a régebbi, billentyűzetes kasszákon is, és ez is támogatja a mobil beviteli felületeket. Eleve részei a rendszernek a legelterjedtebb adóügyi nyomtatók és a legkedveltebb szkennerek, de a mobilfizetés, feltöltés, lojalty és különböző engedménytípusok kezelését is tudja.

A szakma megjelent képviselői az amerikai NCR cég által bemutatott, a világ legnagyobb teljesítményű RealPos 80XRT pénztárgépe iránt érdeklődtek leginkább, de ugyanekkora volt a kíváncsiság a világ legkisebb méretű, RealPos 40x60 kasszára is. Ezek hamarosan megjelenhetnek a magyar üzletekben is.

A dokumentummenedzsment szoftver bevezetésével számos olyan folyamat is kiváltható, amiről eddig azt gondoltuk, nem lehetséges – hívta fel a vezetők figyelmét Henrich Simonics, a Dokumenta SK tulajdonosa. A Green Store számladigitalizáló szoftver például a beérkező papíralapú számlák adatrögzítését teljesen automatizálja. Az e-posta megoldás pedig bármely két rendszer között – különösebb fejlesztés nélkül – lehetővé teszi a rendelések, szállítólevelek és számlák elektronikus cseréjét. Ez nemcsak környezetvédelmi szempontból előnyös, hanem a cégek számára kifizetődő is – hangsúlyozta.

A hazai cégek 80 százalékára még mindig az időigényes adatfeldolgozás, a nehézkes belső kommunikáció, a dokumentumokhoz való jogtalan hozzáférés lehetősége és az emberi tévedések sokasága jellemző – szembesültek a szakértők a dokumentummenedzsment rendszer hiányának következményeivel. De felmérések bizonyították azt is, hogy akár 10 százalékkal nőhet a forgalom csak attól, hogy a vevő mindig mindent megtalál a boltban. Egy uniós felmérés szerint Nyugat-Európa FMCG-szektorában 7,1 százalék a készlethiány, míg Magyarországon ez néhol eléri a 30 százalékot is. Ez egyrészről annak a következménye, hogy a hosszadalmas papíralapú megrendelések, számlázások alkalmazásával időben kitolódik a szállítási idő, tehát később kerül a boltok polcaira az áru – fogalmazott Lovász Attila, a Laurel csoporthoz tartozó ProgAdat Kft. kereskedelmi és logisztikai megoldások üzletágvezetője. Ennek elkerülése érdekében a megjelent nyolcvan vezető a rendelkezésre álló informatikai megoldások mind szélesebb alkalmazásáról határozott. A beruházásokra való buzdítást az Új Széchenyi terv informatikai célú pályázatainak ismertetése is fokozta, ahol a szóvivő elmondta, a támogatás mértéke projektenként elérheti a 200 millió forintot is.

Kulcsszavak: e-commerce konferencia

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32