A gép-gép közötti kommunikációra épít a MOHAnet

MTI Sajtóadatbank, 2011. június 6. 08:39

A magyar magántulajdonban lévő, gép-gép közötti mobiltechnológiával foglalkozó MOHAnet Mobilsystems Zrt. az idei első negyedévében 34 százalékkal növelte árbevételét a tavalyi év hasonló időszakához képest: a cég tavaly 350 millió forint árbevételt, és 41 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

Havasi Zoltán, a társaság fő tulajdonosa és egyben elnök-vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a közvetlenül 35, közvetve 70 főt foglalkoztató vállalat az idei év első negyedévben 72,8 millió forintról 97,5 millió forintra tudta növelni árbevételét a tavalyi év hasonló időszakához képest. Éppen ezért várhatóan a MOHAnet az idén a 450 millió forintos bevételt is elérheti.

A cégnek 2009-ben 248,338 millió forint volt a bevétele, az adózás előtti eredménye pedig mintegy 4 millió forintot tett ki.

Az ötödik születésnapját ünneplő társaságot 2006-ban egyetemisták alapították, azt feltételezve, hogy gép-gép (machine to machine - M2M) közötti kommunikáció a magyar piacon is nagy lehetőségeket rejt magában.

A GPRS - General Packet Radio Service technológiát alkalmazó távfelügyeleti, logisztikai és telemetriás rendszereket fejlesztő és gyártó cég Havasi Zoltán egyetemi szakdolgozatának innovatív ötleteire épült, amely az internet alapú integrált távfelügyeleti rendszerek szolgáltatásainak fejlesztési, valamint az alkalmazás-specifikus mobiltelefonok alkalmazásnak lehetőségeit elemezte.

Az elmúlt öt esztendő során a vállalat minden évben átlagosan 38 százalékkal növelte árbevételét. Ezt a folyamatot a világgazdasági válság, és a szervezeti átalakulás sem hátráltatta.

A vállalat 2009-ben átalakult, és azóta új társasági formában, mint MOHAnet Mobilsystems Zrt. üzemel.

A MOHAnet napjainkban mintegy 140 képviseleti partnerrel rendelkezik országszerte, s mintegy 280 távfelügyeleti állomás telepítésében, és működtetésében vesz részt. A MOHAnet támogatásával a partnerek által üzemeltetett távfelügyeleti állomások közel 200 ezer végpontot szolgálnak ki, és jelenleg 18.770 mobil GPRS előfizetővel rendelkeznek.

Az alapítástól eltelt évek alatt a MOHAnet összesen 13-féle egyedi funkcióval felruházott GPRS készüléket (hardvert), valamint 7 különböző távfelügyeleti, logisztikai és vállalatirányítási szoftvert fejlesztett ki.

Havasi Zoltán a fejlődési lehetőségekről elmondta, az M2M óriási üzleti lehetőség. Egy átlagembert manapság 500-1000 tárgy vesz körül, ennek nagyjából 1-2 százalékával kommunikál. Ha az embereket megkérdezzük, akkor ők a tárgyaik 20-30 százalékával is szívesen kommunikálnának, tehát a jövőben ebbe az irányba megy majd el az M2M - fejtette ki.

Hozzátette: a jövőben akár egy internetes felületen megnézheti majd a lakástulajdonos, hogy otthon kikapcsolta-e a tv-t, vagy elzárta-e a sütőt, és ha nem, akkor azon a platformon keresztül meg is teheti majd.

Az oktatásban is várhatóak változások, ma még 100 évvel ezelőtti módszerek jellemzőek az iskolákban, tehát tábla, kréta, tankönyvek. A jövőben tabletek válthatják fel ezeket, amire a gyerekek letölthetik majd a tananyagot, a tanárok pedig azt is ellenőrizni tudják majd, hogy melyik diák, hány percet foglalkozott az adott tananyaggal.

A magyar piacon napjainkban 500-600 ezer gép-gép közötti kommunikációt lehetővé tevő jelzőkészüléket használnak aktívan, ugyanakkor a becslések szerint tizenöt éven belül 30-40 millió M2M kapcsolat jöhet létre, de az igények akár a 70-100 milliót is elérhetik.

MTI

Kulcsszavak: GPRS M2M

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből

A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.

2024. december 20. 18:11

Gyorsítósávban az AutoWallis

Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.

2024. december 20. 10:06

Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett

A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.

2024. december 19. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32