A SIXT Németországon kívül gyorsabban nő, mint hazájában
A Sixt csoport most publikálta első negyedéves eredményeit, amelyből kiderül, hogy az autókölcsönzési bevételek Németországon belüli 8,7 százalékos növekedésének több mint a dupláját sikerült idegen pályán elérnie: Németországon kívül a kölcsönzésből származó első negyedévi bevételek 17,8 százalékkal növekedtek. „A Németországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, a Benelux államokban, Ausztriában és Svájcban egyaránt leányvállalatokkal rendelkező Sixt Csoport az európai autókölcsönzési piac jóval több mint 70 százalékát lefedi. Európa többi országában, így hazánkban is és a világ más pontjain a Sixt márkát franchise partnerek képviselik. A Sixt ezzel összesen mintegy 100 országban nyújt autókölcsönzési szolgáltatásokat. 2010. szeptember 30-i állapot szerint 1.882 Sixt iroda működik világszerte, ebből 509 Németországban.” - mondta Dévai Gábor, a Sixt Magyarország ügyvezetője.
A Sixt Csoport 32.2 millió eurós konszolidált adózás előtti eredményt (EBT) produkált 2011 első negyedévében, így a tavalyi év azonos időszakában elért 8 millió euróval szemben az idén négyszeresére növelte bevételét. Növekedett az autókölcsönzési üzletág iránti igény, amely már 2010-ben nagymértékben felgyorsult, és hatással volt az első negyedévre is. A menedzsment megerősítette az árbevétellel és a haszonnal kapcsolatos korábbi kimutatásait a teljes 2011-es évre vonatkozólag. Erich Sixt, a Sixt AG Igazgatótanácsának elnöke kijelentette: „az év első három hónapjában a legjobb első negyedéves eredményt értük el vállalatunk történetében. Folytattuk cégünk 2010. évi sikeres üzleti működését, sőt meg is erősítettük a Sixt üzleti pozícióját. Optimisták vagyunk az év további részével kapcsolatban is, bár az általános gazdasági kockázat ismét nőtt.”
2011 első negyedévében a Sixt összesen 33,400 autóval bővítette kölcsönözhető, illetve bérelhető autóflottáját Németországon belül és nemzetközi szinten, összehasonlításképpen a tavalyi év azonos időszakában 32,800 járművel rendelkezett – ez körülbelül 2%-os növekedést jelent. A cégcsoport szilárdan tartotta magát a hagyományos flotta stratégiához.
Az első negyedév egyik legfontosabb mozzanata volt az a bejelentés, amelyet a Sixt az egyedülálló, innovatív ún. carsharing, azaz prémium autók megosztására irányuló szolgáltatásokkal kapcsolatban indított be a BMW Csoporttal közösen. Amennyiben a hatóságok engedélyezik, a Sixt és a BMW által Münchenben alapított közös vállalat, a DriveNow elnevezésű cég még ebben az évben, Berlinben is nyújthat szolgáltatást, mely ötvözi a legmodernebb mobilitási elgondolást a felső kategóriás autók és a kapcsolódó szolgáltatások előnyeivel, így biztosítva könnyű és rugalmas használatot. A DriveNow az első olyan prémium autók megosztásával foglalkozó vállalat, amely a legmodernebb gépjárművek mellett all-inclusive szolgáltatásokat is nyújt. Az új szolgáltatás fő innovációja, hogy a programban résztvevő járművek a felhasználó igényei szerint a városban bárhol fölvehetők és leadhatók, így használatához nem lesz szükség bérlőállomásokra. Az új vállalat a BMW Csoport és a Sixt AG 50-50%-os tulajdonában van, és míg a bajor autógyártó a járműveket és a hozzájuk kapcsolódó technológiát szolgáltatja, addig a Sixt AG az autóbérléssel kapcsolatos prémium szolgáltatásait, tapasztalatait és informatikai rendszereit adja. További európai nagyvárosi területek is lefed majd ez a szolgáltatás az elkövetkezendő években. A tervek szerint a „SIXTI Car Club” meglévő szolgáltatásait is elérhetővé teszik majd Berlinben és Münchenben a DriveNow felhasználói számára.
Kapcsolódó cikkek
- Harmadszorra is Superbrands a Sixt
- Sixt: tovább korszerűsödik az internetes foglalás; mobil autóbérlés akár QR-kódon keresztül
- Sixt: teljes lefedettség Dél-Amerikában
- A Sixt szolgáltatásai már a SkyCourton is elérhetők
- Sixt AG hatodszor
- Dél-Korea a Sixt AG legújabb állomása
- A Sixt a világ legjobb autókölcsönzője
- 72,8 millió euró adózás előtti eredmény a Sixt Csoportnál
- Vitorlát bont a Sixt Magyarország
- Százezer BMW-vel bővül a Sixt autókölcsönző flottája
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.