Digital Hack néven Országos Marketing Konferenciát rendeznek

forrás: Prím Online, 2013. október 2. 10:56

Az MMSZ szervezésében november 5-én lesz a Digital Hack konferencia, ahol az előadások témái azokról az új keletű digitális trendekről és technológiákról szólnak majd, amelyek az elmúlt egy évben születtek meg. A résztvevőknek szakemberek mutatják be, hogyan érdemes a gyakorlatban nekilátni egy új termék fejlesztésének vagy átalakítani egy meglévőt. Mindezen túl arra is fény derül, miképpen lehetséges egy vállalat üzleti innovációját folyamatossá tenni, ehhez milyen csatornák, kreatívok, médiumok, valamint a munkát segítő szoftverek használatosak.

A vállalatoknál kiemelt szerepet kap az üzleti innováció, ami az új vagy meglévő termékek és szolgáltatások fejlesztése mellett magában foglalja a kommunikációt, illetve a folyamatmenedzsmentet is.


A budapesti konferencián Szelei Szabolcs, a Google marketingvezetője kalauzolja el a szakma képviselőit egy olyan jövőbe, ahol a cégóriás által mind a 7 milliárd ember számára elérhetővé válik az ingyenes vezeték nélküli internet. A rendezvényen Vályi-Nagy Vilmos, infokommunikációért felelős államtitkár is jelen lesz, aki Magyarország infokommunikációs stratégiáját prezentálja majd, valamint Lacza Gábor tart előadást arról, hogyan építette fel a MyAudio márkát, ami jelenleg több tabletet, okostelefont vagy MP3 lejátszót ad el a hazai piacon, mint az Apple vagy a Samsung.

 


Az eseményen többek közt szó esik majd szenzorokról, amik akár mobiltelefonról irányítva könnyíthetik meg az életet, a digitális nyomtatásban rejlő marketinges lehetőségekről, továbbá olyan okos marketing szoftverekről, amikkel növelhető a vállalatok teljesítménye.

 

Terítékre kerül a hazai mobilmarketing kreatív és média szemszögből, továbbá a médiumok képviselői ismertetik az elmúlt év újdonságait, illetve beszámolnak a jelenlegi fejlesztéseikről. A nap zárásaként a „Tanulj a start-uptól” előadásokon ötleteket meríthetnek a résztvevők, új termék prototípus építése előtti validáló teszt létrehozásához, valamint bemutatásra kerül a „Lean” struktúra és az üzleti modell építésének, illetve folyamatos megújításának módszere.


A hazai start-up (tudás alapú vállalkozás) rendszer növekedésével olyan tudás, újító szemléletű gondolkodás és tenni akarás szabadult fel a digitális térben dolgozó vállalatok között, ami bármelyik kis-, közép- vagy nagyvállalat számára követendő példát nyújt. Annak érdekében, hogy adott vállalat (tevékenységi területtől függetlenül) új keletű terméket alkosson vagy „cutting-edge” technológiákkal szolgáltasson, szükségszerűen lépést kell tartani a digitális terület fejlesztéseivel. A start-up vállalatoktól való tanulás, adoptálás boldog és elégedetten fizető ügyfeleket eredményez.

 

Egy naptári év a digitális világban négynek felel meg. Ebből is látszik a változások nyomon követésének fontossága, hiszen egy év leforgása alatt akár egy egész szakma vagy annak eszköztára is nagymértékben változhat, ami különösképpen jellemző a marketing és a kommunikációs területekre. Az analóg korszak végén a lehető legnagyobb elérésre törekedtek a vállalatok, majd elkezdték a különböző réspiacokat megcélozni a digitális szolgáltatásokkal, jelenleg pedig egyre inkább az ügyfél-elégedettség került előtérbe. Amennyiben egy cég sikereket szeretne elérni, úgy üzletileg a lehető legjobban skálázható modellt kell felépítenie, valamint olyan termék vagy szolgáltatás létrehozására van szükség, ami maximálisan kielégíti ügyfelei igényeit, amiért hajlandóak időről-időre újra fizetni.

 

A konferencia időpontja: 2013. november 5. A korai jelentkezők 10.000 Ft +Áfa kedvezménnyel (39.900 Ft + Áfa áron) tudnak helyet biztosítani maguknak a korlátozott befogadóképességű rendezvényre, aminek az impozáns Boscolo Palace ad helyet.


Az eseményről további információ a www.marketingkonferencia.hu internetes oldalon található.
 

Kulcsszavak: marketing konferencia MMSZ

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone

A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.

2024. december 18. 16:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14