A magyarok többsége szerint a kütyük és a közösségi média ártalmas lehet a párkapcsolatra

forrás: Prím Online, 2014. március 29. 12:18

A technológia vívmányai nagy szerepet játszanak abban, hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket, sokszor viszont éppen ezek miatt távolodunk el egymástól. A Durex kíváncsi volt, hogy a magyar szerelmesek hogyan viszonyulnak a technikához intim helyzetekben. Az egyik közösségi oldalon végzett mini-kutatásából kiderült, hogy nálunk is sokszor a cyber-világ győzedelmeskedik a valóság felett.

A sor egy igazán megdöbbentő adattal indul. A magyar válaszadók 27%-a vette már fel telefonját szeretkezés közben, 5%-uk olvasott el üzenetet, sőt 3% volt azoknak az aránya, akik valamelyik közösségi oldalra is vetettek néhány pillantást az együttlét során. A telefonálás intim helyzetben inkább a fiúkra, a párkapcsolatban élőkre és a 19-24 éves korosztályra jellemző.

 

A kutatásból kiderült, hogy kitöltők 10%-a szeretkezés után rögtön megnézi telefonját, mely az esetek 14%-ában mindig a közelben található, általában az éjjeli szekrényen. A válaszadók 4%-a különösen ügyel arra, hogy telefonja még szex közben se legyen karnyújtásnyinál távolabb tőle, nehogy lemaradjon valamiről.  

 

A magyar szeretők 39%-át már zavarta meg intim pillanatban a partnerük valamelyik technikai kütyüje. Ők nem törődtek vele különösebben, folytatták ott, ahol megtorpantak, azonban közel 10% számára egy váratlan csörrenés vagy üzenet teljesen tönkre tette a pillanatot.  A nemeket nézve a lányokat gyakrabban zavarta meg technikai kütyü (45%), viszont a fiúkat sűrűbben zökkenti ki teljesen a hangulatból (11%), ahonnan már csak nagyon nehezen jönnek vissza.


Arra is kitértek, hogy a szeretkezést követően ki mikor veszi újra kézbe mobilját. A fiúk 7, a lányok 3%-a rögtön az aktus után telefonja után nyúl, míg a kitöltők 15%-a addig vár ezzel, amíg partnerük elmegy vagy elalszik. Ez utóbbi különösen az egyedülállók és a fiúk esetében a legjellemzőbb. 

 

Míg régen az emberek párjuk karjaiban találtak nyugalmat egy fárasztó nap végén, addig napjainkban a kitöltők csupán kétharmada foglakozik kizárólag párjával elalvás előtt. 23% inkább a tévének, 11% pedig a számítógépének szenteli figyelmét szerelme helyett. Jó hír azonban, hogy ébredéskor a válaszadók 90%-a párját érinti meg először, de 10% még ilyenkor is telefonját részesíti előnyben.

 

Az étteremben töltött romantikus randevúkat tekintve a válaszadók 52%-ának a zsebében vagy táskájában van a telefonja és nem tartja kizártnak, hogy fölveszi azt, ha valaki keresi. 11%-uk alkalmanként rá is néz a készülékére és természetesen felveszi, ha valaki hívja. A felmérésben a résztvevők mindössze 19%-a állította, hogy a randevú idejére elteszi, sőt még ki is kapcsolja készülékét, hogy senki se zavarja meg az együttlétet.

 

Meglepő, hogy az éttermi vacsorák során a fiúk több esetben kapcsolják ki a telefonjukat (22 %), mint a lányok (16 %). Az otthoni meghitt étkezéseket tekintve a kütyük teljes kiiktatása még ritkább, már csak 16%-ra jellemző. 2%-kal nő azok aránya is, akik rá-rá pillantanak a telefonjukra, és ha úgy adódik fel is veszik azt. Ami mindkét esetben megegyezik, hogy a válaszadók 3%-a bárhol is van párjával, a telefont biztosan kiteszi az asztalra, hiszen bármikor szüksége lehet rá.

 

A kutatás arra is kitért, hogy a technikai eszközök és a közösségi média mennyire van hatással a párkapcsolatokra. Az eredmények sajnos elég elszomorítóak – ugyanis míg a távolabbi ismerősökkel közelebb hoznak minket, a párkapcsolatban számos vita és konfliktus forrásai lehetnek.  A lányok kétharmada és a fiúk több mint fele kezdeményezett már vitát párjával közösségi média vagy technikai eszköz miatt. A válaszadók 6%-ánál ugyanakkor rendszeresen fennálló problémát okoznak a modern kor kommunikációs eszközei.

 

Összességében a kutatás résztvevőinek közel 60%-a érzi úgy, hogy a technikai eszközök és a közösségi média rossz hatással vannak a párkapcsolataikra. Ezen belül is inkább a lányok azok, akik gyakrabban érezték a telefonok és technikai kütyük negatív hatásait (62 %), de a fiúk 53 %-a is tapasztalta már ezt a problémát. 

 

 

kép: digitaltrends.com 

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10