A netnyelv a téma a magyar érettségin

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 5. 11:21

Márai Sándor, Berzsenyi Dániel és Arany János, valamint az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a "netnyelvről", az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészlet szerepelt az eduline.hu információi szerint az idei középszintű magyar írásbeli feladatai között.

A portál információi szerint egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kell elolvasniuk és értelmezniük a középszinten érettségizőknek - a szöveg a "digilektusról", a netnyelvről, az sms-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól.

 

 

A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg. Erre a feladatrészre 60 perc állt a diákok rendelkezésére. A következő szövegalkotási feladatok között egy Márai Sándor-idézetet, egy Bródy Sándor-novellát, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Arany János-költeményt kaptak a diákok.

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Tanítás a jövő eszközeivel – már ma

Óratervezés percek alatt, egyedi feladatlapok egyetlen kattintással, prezentációk mesterséges intelligenciával – ez már nem a jövő zenéje, hanem a mindennapok része több száz magyar pedagógus számára. A Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli hatalmas érdeklődés mellett indította el első, tanároknak szóló AI-képzését, amelyen közel 500 résztvevő szerzett gyakorlati tudást arról, miként alakíthatja át a mesterséges intelligencia a tanítás világát.

2025. május 12. 19:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57