Könnyen intergrálható bankkártyás fizetés webáruházaknak a Barion megoldásával

forrás: Prím Online, 2015. július 24. 08:32

A Barion integrálta e-pénz és bankkártya-elfogadási rendszerét a Wordpress platform legnépszerűbb e-kereskedelmi rendszeréhez. Aki WooCommerce webáruházat üzemeltet, ezentúl villámgyorsan, rendkívül alacsony jutalékok mellett és személyes szerződéskötés nélkül tudja bevezetni a kártyás fizetést.

A Wordpress a világ legelterjedtebb nyílt forráskódú tartalommenedzselési rendszere. Piaci részesedése meghaladja a 60 százalékot, mialatt a második helyen lévő Joomla mindössze 7, a harmadik helyen álló Drupal 5, a negyedik helyezett Magento pedig mindössze 3 százalékot mondhat magáénak (forrás: W3Techs). A Wordpress webáruházak majdnem 80 százalékát pedig a WooCommerce kereskedelmi rendszere hajtja, ez az alkalmazás készletezi és jeleníti meg a termékeket, és ebben kell meghatározni az adott webáruházban elfogadott fizetési módokat is.

Mivel Magyarországon ezres nagyságrendben üzemelnek Wordpress alapú webáruházak, így nem véletlen, hogy a Barion először ehhez a rendszerhez integrálta fizetési megoldását. A modult a Barion partnere, az elektronikus fizetési megoldások fejlesztésével foglalkozó Transgate készítette el, a Barion alkalmazásprogramozási felületének (API-jának) használatával, mindössze néhány napos programozási munkával. A wordpresses Barion bővítmény segítségével a woocommerces áruházakban néhány perc alatt, informatikai szaktudás és személyes szerződéskötés nélkül lehet bevezetni bankkártya-elfogadási rendszert.

 


 

Szerződés nélkül

 

„Meglepő lehet, hogy a bankkártya-elfogadáshoz a webáruház-tulajdonosoknak még személyes szerződést sem kell kötniük, de ez az e-pénzre vonatkozó szabályozásoknak köszönhető” – magyarázza Bíró Tamás, a Barion marketingvezetője. Az e-pénz ugyanis olyan, mint a készpénz, és használatát is hasonló szabadsággal kezelik az Európai Unió teljes területén. A bankkártya-elfogadás és a fizetés pedig valójában nem a webáruházakban történik meg, hanem a Barion PCI DSS minősítéssel rendelkező biztonságos webszerverén, méghozzá olyan módon, hogy a bankkártyaadatokat még a webáruházak tulajdonosai sem látják. Ők egy, a Barion által kiállított és a vitarendezést szolgáló egyedi azonosítószámot kapnak minden vásárláshoz.

 

Az e-pénz alapú fizetési megoldás használata így a vásárlók számára is biztonságos, nem utolsósorban pedig kényelmes és olcsó. A Barion rendszerében ugyanis elmenthetőek, majd jelszóval vagy biometrikus azonosítási módszerrel védhetőek a bankkártyák adatai. Az internetes fizetés, a pénzküldés és -fogadás, az egyenleglekérdezés pedig mind teljesen ingyenes.

 

A webáruházak tulajdonosai járnak a legjobban

 

A barionos payment gateway bevezetésével azonban valószínűleg a webáruházak tulajdonosai járnak a legjobban, ők ugyanis most akár 2-3 százaléknyi jutalékot is fizethetnek minden egyes vásárlás után a bankkártyás fizetési megoldások gyártóinak. A Barion ezzel szemben 1 százalékot kér, amiből a Transgate ügyfelei 20% kedvezményt kapnak. „Hitvallásunk szerint a webes fizetésnek teljesen ingyenesnek és jutalékmentesnek kellene lennie mind a vásárlók, mind a webáruházak tulajdonosai számára. Most erre azért nincs még mód, mert a bankkártyák kibocsátói jutalékot kérnek minden tranzakció után” – emeli ki Bíró Tamás.

 

A Barion a Wordpress mellett más webáruházrendszereket is támogat, így a barionos fizetési modul hamarosan elérhetővé válik Joomla, Drupal és Magento alapú nyílt forráskódú webáruházakhoz is. Emellett számos magyar fejlesztőcég támogatja a megoldást, így a barionos kártyaelfogadás a CorinWebshop, a Superwebaruhaz, a Viltor és a MailMaster szoftvereiben, valamint az egyik piacvezető, az UNAS webáruházaiban már ma elérhető, a többi platformon pedig a közeljövőben mutatkozik be.

 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite

A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.

2025. április 19. 13:48

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12