Példaképek terelik a lányokat a természettudományok felé

forrás: Prím Online, 2018. május 14. 18:06

Elsősorban a nemi sztereotípiák, a hibás társadalmi beidegződések gátolják, hogy több nő építsen karriert az informatika világában – derül ki a Microsoft friss kutatásából. Az áttörést a pozitív minták, a példaképek és a technológiai szakmák élményszerű, gyakorlati kipróbálási lehetőségei segíthetik. Az idei DigiGirlz napot is ennek szellemében rendezte meg a Microsoft.

Felmérések szerint Európában közel négyszer annyi férfi folytat informatikával kapcsolatos tanulmányokat, mint amennyi nő. Az IKT szektorban dolgozó nők aránya emelkedés helyett csökken, és a digitális munkahelyeken dolgozók mindössze 21,5%-a tartozik a ehhez nemhez. A Microsoft mostani kutatása arra a kérdésre keresett választ, miért nem találják elég vonzónak a lányok és a fiatal nők a természettudományos és informatikai (STEM, azaz Science, Technology, Engineering and Math) pályákat. A vizsgálat szerint a nemek között ezen a téren mutatkozó, objektív szempontokkal megmagyarázhatatlan különbség eltüntetésében a környezetnek, a mintáknak és a példaképeknek van kulcsszerepe.

 

“A STEM-szakadék felszámolása nem csupán az európai társadalmaknak, hanem az uniós versenyképességnek is hasznára válna, számításaink szerint 2,2-3 százalékkal járulhat hozzá az uniós GDP növekedéséhez” – mondta el Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója

 

Azok a lányok, akiknek az ismeretségi körében van a STEM pályák valamelyikén dolgozó nő, sokkal nagyobb arányban tudják elképzelni magukat hasonló hivatás gyakorlójaként, mint azok, akik nem láttak ilyen példát maguk előtt. Jelenleg a lányok 30 százaléka kizárólag férfiakkal tudja leírni, milyen egy tipikus tudós, mérnök, matematikus vagy programozó. Úgy tűnik, hogy a szakirodalomban STEM-szakadékként (STEM gap) emlegetett jelenség valójában egy hibásan működő társadalmi hagyomány, amelyet a megfelelő minták kialakításával lehet megváltoztatni.

 

 

A kutatás egy másik okot is azonosított, ami miatt a lányok nem vágynak STEM karrierre: ezen megfontolás szerint ezeken a területeken dolgozva nem tudnák kibontakoztatni a kreativitásukat, nem tudnának nyomot hagynia világban – miközben a lányok 91, és a fiatal nők 80 százaléka számára ezek a legfontosabb hajtóerők a jövőtervezésben. Ezzel szemben a ténylegesen valamelyik STEM szakterületen dolgozók közel kétharmada véli úgy, hogy munkája megváltoztatja a világot – márpedig ez az érték szignifikánsan magasabb, mint amit átlagban a női munkavállalók körében mértek.

 

Az Egyesült Államokban ma már a lányok 31 százaléka bekapcsolódik valamilyen tanórán kívüli, szervezett STEM aktivitásba – szakkörökben, klubokban, tanfolyamokon –, sokkal kézzelfoghatóbb és gyakorlatiasabb tapasztalatokhoz jutva, mint amihez az iskolarendszer önmagában hozzásegítheti őket. Az így szerzett ismeretek teljesen átalakítják az érintettek STEM szakterületekkel kapcsolatos attitűdjét és elképzeléseit: ők valósabb képpel rendelkeznek a tudományos, technológiai és informatikai szakmákról, és akár kétszer-háromszor magasabb arányban érdeklődnek a természettudományos irányú középiskolai tanulmányok, illetve a mérnöki felsőoktatás iránt, mint azok, akiknek nem voltak személyes élményeik. A Microsoft-felmérés tanúsága szerint tehát ahhoz, hogy a STEM területekre vezető ajtók kitáruljanak a lányok előtt, alapvető fontosságú, hogy már iskolásként kipróbálhassák magukat a tudomány, a technológia és az IT egyes szakterületein. Ehhez szükség van pozitív gyakorlati példákra, elérhető példaképekre, a tantervek reformjára, és olyan, az iskolarendszeren kívüli lehetőségekre, amelyek feloldják a meglévő előítéleteket, nemi sztereotípiákat.

 

 

„Támogatjuk a kifejezetten a lányok és a nők ICT-kompetenciáinak bővítését célzó kezdeményezéseket, amilyen például a természettudományos és az IT területén megnyíló karrierutakat bemutató Microsoft DigiGirlz. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a fiatal lányoknak példaképet és egy valós karrierutat tudjunk nyújtani, ezzel is támogatva őket a sikerhez vezető, olykor rögös úton” – hangsúlyozta Szentkuti Gabriella.

 

A DigiGirlz keretében idén különleges kódnap várta a fiatal lányokat és szüleiket, ahol négy különböző foglalkozáson vehették részt az érdeklődők. A Microsoft, a Codecool és a Skool által szervezett eseményen volt Minecraft programozóműhely, rendhagyó szülői értekezlet a hazai techszektor helyzetéről, valamint beszélgetés továbbtanulásról és kifejezetten a lányoknak szóló karrierlehetőségekről.

 

„Lassan közhely, hogy a jövő az informatikáé, azt azonban, hogy az informatika mindenkié, annál többet kell hangsúlyozni. A programozás valós alternatíva és izgalmas karrierút bárki számára  kortól és nemtől függetlenül, ráadásul az ismeretek megszerzését sosem késő elkezdeni” – Boda József, a Codecool ügyvezető igazgatója.

 

“Kutatások bizonyítják, hogy egy sokszínű csapat jobban teljesít: kreatívabb megoldások születnek, hiszen több különböző nézőpont találkozik. Ez minden területre, így a technológiára is igaz. Az alacsony létszám miatt viszont a női nézőpont ma még kevésbé tud a technológiai alkotásban érvényesülni” – mondja Guzsaly Péter, a Technológiai Oktatásért Alapítvány vezetője. “Mi a Skool projektben azon dolgozunk, hogy minél több lánynak mutassuk meg, hogy a tech világ számukra is nyitott és pont ugyanannyira nekik is való, mint a fiúknak.”

 

_______________________

A Microsoft több mint hatezer, 10 és 30 éves kor közötti érintett bevonásával készített fókuszcsoportos kutatása a lányok és a fiatal nők STEM-pályákkal szembeni ellenérzéseit vizsgálta. A 12 európai országra kiterjedő felmérésből kizárták a tanárokat és a szülőket a szerepmodellek közül, elkerülendő az eredmények torzulását, lehetővé téve a más típusú minták hatásának érvényesülését. A vizsgálatból kiderül: a nemek között mutatkozó eltérés felszámolásában kulcsfontosságú a környezet, a pozitív minták és a példaképek megléte.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Naperőművel és energiatárolóval bővül a Ganz tápiószelei gyártelepe

Készen állnak a bekötésre a napelemek a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. tápiószelei gyártelepén felépített 2 MVA névleges teljesítményű naperőműparkban. A 4040 darab szolár panel telepítését a budaörsi Forest-Vill Kft. végezte el, amely a fejlesztés következő ütemében egy, az erőműhöz tartozó energiatárolót fog a helyszínen telepíteni. A beruházás várhatóan 2024 végéig fejeződik be, melynek köszönhetően a tápiószelei gyáregység energiaszükségletének jelentős részét megújuló energiaforrásból előállított áram szolgáltatja majd.

2024. május 30. 11:20

Egész Európából érkeztek szakértői javaslatok az európai egészségügyi adattér megvalósításához

Tudatos elkötelezettség, széles körű ismertség és szoros együttműködés szükséges ahhoz, hogy a kontinens országai teljes mértékben kiaknázhassák európai egészségügyi adattérben (EHDS) rejlő lehetőségeket – vélik azok az európai szakértők, akik ajánlásokat fogalmaztak meg a kezdeményezés sikere érdekében. Az EHDS célja a polgárok egészségügyi adatainak uniós szintű rendszerben való kezelése és ezáltal a határokon átnyúló egészégügyi ellátás javítása. Az Európai Bizottság reményei szerint a rendszer a kutatási lehetőségeket is bővíteni fogja, mivel a kutatók és a piaci vállalatok számára lehetőséget nyit nagy mennyiségű egészségügyi adat elemzésére.

2024. május 29. 19:01

Új gyártóbázist nyit az Eaton Finnországban

A szünetmentes tápegységek (UPS) piacán tapasztalható erős növekedésre reagálva az Eaton egy új, korszerű üzemmel növeli gyártókapacitását Helsinkiben. Az UPS-rendszerek iránt különösen az adatközpontok ágazatában nagy a kereslet, ahol az AI-alapú alkalmazások és a digitális adatkezelés nagy feldolgozási igényei miatt létfontosságú a folyamatos áramellátás és valószínűsíthető a bővítés szükségessége. Ezeket a rendszereket széles körben használják az áramkimaradások és a feszültségingadozások ellen, mind a kereskedelmi és ipari épületekben, mind pedig az egészségügyi ágazatban egyaránt.

2024. május 29. 17:33

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52