Újra keresik az év webshopjait

forrás: Prím Online, 2022. július 8. 18:20

A szervezők bejelentették, hogy 2022. október 26-án rendezik meg Magyarország egyik legnagyobb e-kereskedelmi eseményét, Az Év Webshopja Konferencia és Verseny rendezvényt. A tíz fős szakmai zsűri és a szervezők már várják azoknak a webáruházaknak a jelentkezését, akik szeretnék ingyenesen megmérettetni magukat a magyar internetes kereskedelmi szakma előtt. A 2017 óta évente megrendezésre kerülő verseny különlegessége, hogy nem a népszerűségről, csupán a szakmaiságról szól. Így tehát a legkisebbektől egészen az óriásvállalatokig bárki beadhatja a pályázatát.

A pandémia végérvényesen átalakította az e-kereskedelmet, a háborús helyzet pedig újabb kihívások elé állította a piaci szereplőket. Miközben a webshopok száma megkétszereződött, korábban soha nem látott drágulás lett tapasztalható a hirdetési költségekben és a szállítási láncokat is újra kellett szervezni. Ez az időszak eddig sosem látott kihívások elé állította még a legjobbakat is, így itt az ideje elismerni a hazai internetes áruházakat.

 

Immár hatodik alkalommal küzdenek meg a hazai e-kereskedelmi cégek Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2022-es Az Év Webshopja címre.

 

Az ingyenes verseny elbírálásának lényege, hogy egy 10 főből álló zsűri a saját szakterülete alapján, ugyanakkor vásárlói szemmel is megvizsgálja a webshopokat. Így a webáruházak számos szakmai szempont alapján mérettetnek meg.

 

 

A zsűri megvizsgálja például, hogy mennyire egyértelműek a lépések a vásárlási folyamat során, vagy vevőként ütköznek-e nehézségbe, azaz, hogy milyen a felhasználói élmény. Nézik azt is, hogy milyen a szoftveres háttere a webshopnak, és az mennyire működik jól, milyenek a fizetési lehetőségek, és azok könnyen kezelhetőek-e. Vizsgálják, hogy megtalálható-e az oldalon az adatvédelmi nyilatkozat, és hogy mennyire könnyű folytatni a vásárlási folyamatot vagy visszalépni adott esetben a kosárba tett termékekhez. Természetesen a Google szempontrendszerét is figyelembe veszi a zsűri, így például azt, hogy reszponzív (mobilbarát) az oldal, vagy sem, illetve azt is, hogy milyen gyorsan tölt be a különböző eszközökön.

 

“Bár több szempontból is unikális ez a rendezvény, két esszenciális elemet ki lehet emelni közülük, ami tulajdonképpen három. A siker titka elsőként maga a versengés, amely évek óta szemmel láthatóan jobb teljesítményre ösztönöz minden résztvevőt. Új megoldásokat alkalmaznak a webshoptulajdonosok, egyre jobb szolgáltatást kínálnak a vásárlóknak, fejlesztik az áruházukat. A másik a verseny szakmaisága. Az Év Webshopja ugyanis semmilyen szinten nem népszerűségi verseny, tehát nincsenek vásárlói szavazatok. Ez pedig magával hozza a következő előnyt, az esélyegyenlőséget” – mondta Rácz Péter és Berta Gergő, a verseny tulajdonosai.

 

A szervezők kiemelték: Az Év Webshopja verseny idén újabb meglepetéseket is tartogat, hiszen egy nagyszabású szakmai konferenciával is kiegészül, 600+ fővel, 25+ kiállítóval és 8+ előadóval.

 

A verseny záróakkordjaként minden évben egy exkluzív gálát szerveznek, ahol a döntősök, a szervezők és a zsűritagok találkozhatnak, és gyakran komoly üzleti kapcsolatok is szövődnek. Lassan az is hagyomány, hogy Gundel Takács Gábor műsorvezetésével hirdetik ki és adják át Az Év Webshopja díjat.

 

A nevezés elkezdődött, a webshop tulajdonosok jelentkezését a következő linken várják: https://az-ev-webshopja.hu/nevezes/

A konferenciára pedig az alábbi linken lehet jegyet vásárolni: https://az-ev-webshopja.hu/jegyvasarlas/

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bécs hivatalosan is pályázik az EU MI-gigagyárára

Bécs hivatalosan benyújtotta pályázatát, hogy otthont adjon az Európai Unió által tervezett öt mesterséges intelligencia (MI) központ egyikének. A cél, hogy a város a kontinens egyik vezető MI-csomópontjává váljon, az adatvédelem, a fenntarthatóság és a digitális humanizmus elveit követve.

2025. június 29. 13:48

Innováció, amely hajtja a magyar gépipart – A Magyar Ipari Célgép Nagydíj eredményei

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bebizonyította: a magyar mérnöki tudás nemcsak lépést tart a nemzetközi trendekkel, hanem képes azokat formálni is. Az idei versenyre 116 pályamunka érkezett, amelyek közül a legkiválóbbakat nyolc kategóriában díjazták. A zsűri további három különdíjat is kiosztott. Az ünnepélyes díjátadóra a Millennium Házában megrendezett Gépész Szalon keretében, több mint 350 iparági szakember részvételével került sor.

2025. június 21. 15:47

Rekordszámú fiatalt ért el az ELTE díjazott programja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara elnyerte a hazai kommunikációs szakma egyik legnagyobb presztízsű díját: a PREXA – PR Excellence Hungary Award arany fokozatú elismerését, valamint a zsűri különdíját a társadalmi kommunikáció kategóriában. A kitüntetést a STEMStation@ELTE STEMPont komplex pályaorientációs és tehetséggondozó programért ítélték oda.

2025. június 12. 21:27

EnterPRIZE 2025: Még van idő jelentkezni!

A Generali Csoport immár ötödik alkalommal indította el nemzetközi EnterPRIZE programját, melynek célja a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági törekvéseinek támogatása. A magyarországi pályázatra idén is várják a jelentkezőket, a beadási határidőt meghosszabbították: 2025. június 30-ig lehet pályázni.

2025. június 12. 19:56

Felelős reklám, tisztább környezet – Indul a Green Pledge 2025

A Green Pledge ismét várja a pályázatokat! A kezdeményezés immár harmadik éve díjazza azokat a kommunikációs gyakorlatokat, amelyek kiemelten figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és fenntarthatóságra a marketingkommunikáció megtervezése és megvalósítása során.

2025. június 10. 21:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Nyár a képernyők előtt: hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

2025. július 9. 10:29

A jövő már itt van: mesterséges intelligencia a K&H befektetési döntései mögött

2025. július 8. 14:52

2030-ra minden harmadik otthoni netkapcsolat vezeték nélküli lehet

2025. július 2. 13:07

Gyors net a bevásárlás mellé – Az Allee az 5G új korszakát hozza el

2025. június 24. 20:27