Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 29. 09:02

Európa második számú félvezetőgyártója, a német Infineon szerdán 79 millió eurós adózott eredményről számolt be az első negyedévről, amely az üzleti éve második negyedéve volt. Egy évvel korábban 258 millió eurós nettó vesztesége volt.

Az elemzők csak 65 milliós eredményt vártak most.

A gyorsan javuló keresletnek köszönhetően a csoport bevétele 1,04 milliárd euróra ugrott az egy évvel korábbi 669 millióhoz képest. Ez is meghaladta kissé az elemzők 1 milliárdos előzetes
becslését.

Az időközi beszámolóban javították az idei vállalati előrejelzést: most már a forgalom akár 40 százalékos növekedésében bíznak a mostani üzleti évben, a korábban várt, " több mint 20 százalékos" bővülés helyett.

Az Infineon viszonylag jól viselte a gazdasági világválságot: a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben a nettó vesztesége 671 millió euróra csökkent az előző évi, 3,747 milliárdos hiányról, miközben a forgalma 22 százalékkal apadt, 3,027 milliárd euróra 3,903 milliárdról. Igaz, a tavalyi végeredményt már nem terhelte a memóriatermékek részlege, amelyet Qimonda néven 2006-ban kiszerveztek, majd eladtak a New York-i értéktőzsdén.

A decemberrel végződött első üzleti negyedévében az Infineonnak már 66 millió eurós adózott eredménye volt az egy évvel korábbi, 404 milliós veszteség helyett, és a bevétele 27 százalékkal nőtt, 941 millió euróra az egy évvel azelőtti 742 millióhoz képest.

Kulcsszavak: Infineon +mérleg

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

FoxPost néven megy tovább a Packeta és FoxPost egyesített cége

A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább. A névváltás, a Packeta csomagautomatái esetében az arculat fokozatos frissítésével is jár, amely a FoxPost megjelenéséhez igazodik, ezzel biztosítva az egységes márkamegjelenést és erősítve a vállalat piaci jelenlétét.

2024. október 21. 15:02

Közösen tehetjük versenyképesebbé és fenntarthatóbbá Európát

Véget ért az idei TECHTOGETHER+ járműipari rendezvény, melynek keretében szakmai fórum, kiállítás és mérnökhallgatói verseny is zajlott. 

2024. október 21. 13:25

Indításrásegítő és a zseblámpába épített powerbankek a Sandbergtől

Hatalmas frusztrációt tud okozni egy nem induló autó. Ennek általában több oka is lehet, melyek között gyakori eset az autó akkumulátorának lemerülése. Ilyenkor ideiglenes megoldást jelenthet az autó bikázása. Ehhez viszont indító kábelre és külső erőforrásra is szükség van. A Sandberg Car Jumpstarter Powerbank 10000-et pontosan erre találták ki.

2024. október 21. 11:47

Online megoldásokkal fejlődik az egészségügyi ellátás

Online időpontfoglalás, e-recept, egészségügyi applikációk, telemedicina – ezek az innovatív technológiák már elengedhetetlen jellemzői a mindennapoknak, új korszakot indítottak a hazai egészségügyben is. A COVID világjárvány alatt ugrott meg a digitális megoldások iránti igény mind a betegek, mind az orvosok részéről. A digitalizáció segítette a pandémia jelentette kihívások megoldását, majd a hosszú távú fejlődés kulcsává is vált. A fejlesztések nemcsak az ellátás minőségét növelik, hanem az orvos-beteg bizalmat is erősíti.

2024. október 21. 10:13

Felborítja a magyar piacot a Temu új konkurenciája?

Nemrég egy olyan új webshop-óriás jelent meg a magyar piacon, amely a legnagyobb európai hátterű online piactér, ahol az aktív vásárlók száma a teljes régióban meghaladta a 20 milliót. Az Allegro Lengyelországból indult, ám már most több mint 5 millió felhasználója van Lengyelországon kívül. A magyar piacra lépés alaposan felboríthatja az itthoni kereskedelmet is.

2024. október 20. 10:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Egy év alatt 45 milliárd forintot loptak el tőlünk a digitális bűnözők

2024. október 15. 16:51

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24