Informatika a közigazgatásban, informatika a társadalomban
Informatika a társadalomért - rövidebben Infotér - néven szervez konferenciát az az Informatika a Társadalomért Egyesület és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége november 22-23-án a balatonfüredi Anna Grand Hotelben. Az immár második alkalommal megrendezett Infotér célja, hogy platformot biztosítson az információs társadalom építéséért felelős szervezetek, cégek számára a párbeszédhez.
A kétnapos konferencián a közigazgatás vezetői, az oktatás, a civil szféra képviselői és az IKT-szektor cégei arról folytatnak eszmecserét, miként lehet minél szélesebb körben kihasználni az informatika, a legújabb technológiák adta lehetőségeket a közigazgatásban, hozzájárulva annak hatékonyabb működtetéséhez és a digitális írástudás további elterjedéséhez.
A közigazgatás fejlesztését célzó Magyary-program fontos szerepet szán az informatikának, melyet az idei Infotér konferencián is megvitatnak a résztvevők. A konferencián elhangzó előadások, kerekasztal-beszélgetések tárgyalják a jelenleg zajló törvényalkotási folyamat informatikai területeket is érintő részleteit, így egyebek mellett az elektronikus ügyintézés és az információbiztonság témaköreit is.
Az Infotér idei programjában kiemelt helyet kapnak az egyes ágazatokat érintő, azok hatékony működését biztosító informatikai fejlesztések. Külön szekciók szólnak az IKT-megoldások fontosságáról az egészségügyi és szociális ágazatban, az oktatásban, a közlekedésben, az energetikában és a vidékfejlesztésben.
A közigazgatás felelős szakemberei beszámolnak az EKOP és ÁROP projektek megvalósításáról, valamint a közbeszerzés, pályáztatás és elszámolás legfontosabb kérdéseiről.
Az idei konferencián is többszáz, közigazgatásban dolgozó szakember részvételére számítanak a szervezők, hasonlóan a tavalyihoz, amelyre öszességében 700-an voltak kíváncsiak.
A konferencia részletes programja: http://konferencia.infoter.eu/static/2
Kapcsolódó cikkek
- Amerikába mennek a legjobb startup-ok
- Open Source 2012 – Az innováció motorja
- Adatközpont-iparági fogalomtárat készített az IVSZ
- Mobil programfüzet az Evolution résztvevőinek
- HWSW-konferencia annak, aki nemcsak nézi, hanem csinálja is a tévét
- Smartmobil '12 - A mobil az első!
- Evolution: egy új konferencia az online marketing legújabb eszközeiről
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Mobilfejlesztők, figyelem: hamarosan indul a Mobile Developers Day
- Több informatikus és mérnökhallgató a felsőoktatásban
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ifjú űrkutatók táboroztak a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem adott otthont a Magyar Asztronautikai Társaság űrtáborának. Az élményekkel teli, érdekesebbnél érdekesebb programokkal teletűzdelt rendezvényen a középiskolások az űrkutatással, az űrtechnológiával, sőt még az űrjoggal is megismerkedhettek.
AZ EIT Health megújítja InnoStars Awards pályázatát
Az Európai Unió intézményeként működő Európai Innovációs és Technológiai Intézet egészségügyre fókuszáló szervezete, az EIT Health tanulmányt készíttetett arról, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük az egészségügyi startupoknak, és hogy hogyan járulnak hozzá ezek leküzdéséhez a szervezet vállalkozásfejlesztési programjai az InnoStars régióban, vagyis Dél-, Közép- és Kelet-Európában. Ezek a programok – például a régóta futó InnoStars Awards – képzések, finanszírozási lehetőségek, mentorálás és bootcampek révén kézzel fogható segítséggel támogatják a vállalkozókat, de a tanulmány további, eddig ismeretlen előnyöket is feltárt a résztvevők szemszögéből.
2024-ben is díjazzák az Év hazai menedzserét a Gyurós Tibor-díjátadón
Az idei évben az IVSZ huszonhatodik alkalommal adja át a szövetség egykori elnökéről elnevezett díjat, amellyel minden évben azokat a hazai, vezető beosztású menedzserek munkáját ismeri el, akik az elmúlt 12 hónapban a legtöbbet tettek Magyarország digitális érettségének fejlesztéséért. 2024. július 21-ig az IVSZ honlapján bárki nevezhet a díjra érdemesnek vélt szakembert, dolgozzon az illető akár a kkv-szektorban, akár multinacionális vállalatnál, vagy a közszférában – a javaslatokat szakmai zsűri értékeli ki, és választja ki közülük az idei Gyurós Tibor-díj nyertesét.
Történelmi magyar siker a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
A magyar diákcsapat mind a négy tagja érmes helyezést ért el a csehországi Brnóban rendezett régiós informatikai versenyen: a CEOI-n induló magyar középiskolások összesen két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szereztek, ami a több mint harminc éve zajló megmérettetés történetében valaha elért legjobb eredmény.
Alelnököket választott a Magyar Marketing Szövetség
A szövetség a marketing szakmai, illetve társadalmi szerepének további mélyítését tűzte ki célul, ennek érdekében a közösségi munka szervezése, a nemzetközi kapcsolatok koordinálása, az edukációs projektek, valamint a vállalati és partnerségi kapcsolatok területén a jövőben három alelnök támogatja majd a szövetség tevékenységét.