Az FBI lecsapott a Megauploadra, az Anonymous válaszul az FBI-t támadta

MTI Sajtóadatbank, 2012. január 20. 13:02

Lecsapott az amerikai kormány az egyik legnagyobb fájlcserélő oldalra, a Megauploadra: a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön este elérhetetlenné tette az oldalt és internetes kalózkodás, illetve szervezett bűnözés miatt hét ember és két vállalat ellen javasolt vádemelést - közölték brit hírportálok. Az egyik legismertebb nemzetközi hackercsoport, az Anonymous nem hagyta válasz nélkül a fáljmegosztó elleni intézkedéseket, s csütörtökön megtámadta az FBI és az amerikai igazságügyi minisztérium honlapját, illetve több zeneipari óriáscég - köztük a Universal Music - portálját is elérhetetlenné tette. Az Anonymous Twitter-oldala szerint ez a hackercsoport eddigi legnagyobb akciója.

    Nem csak az Anonymous döntött "rekordot" a válaszlépéssel: az amerikai igazságügyi minisztérium közleménye szerint ez a valaha volt legnagyobb szerzői jogi büntetőeljárás. Az ügyészség szerint a Megaupload több mint 500  millió dolláros kárt okozott különböző szerzői jogok tulajdonosainak, míg a weboldal tulajdonosai 175 millió dolláros haszonra tettek szert. Bár a Megaupload üzemeltetői elleni eljárás híre egy nappal a sokat vitatott kalózkodás-ellenes törvénytervezet (SOPA) elleni globális internetes tiltakozás után érkezett, a nyomozóiroda már két héttel ezelőtt elrendelte az intézkedéseket. A fájlcserélő portál két alapítóját, Kim Dotcomot - korábbi nevén Kim Schmitzet - és Mathias Ortmannt, valamint a vállalat két alkalmazottját amerikai kérésre Új-Zélandon tartóztatták le a hatóságok.

    Az ügyészség álláspontja szerint a Megaupload, illetve a vád alá helyezett másik vállalat, a Vestor olyan üzleti modellt alakított ki, amely támogatta az illegális tartalmak feltöltését. A Megaupload ugyanis fizetett a felhasználóknak a lopott filmek, zenék és más szellemi termékek feltöltéséért, noha tisztában volt vele, hogy ez illegális - állítja az ügyészség. A vádiratban a cég vezetőinek egymás közt folytatott chat-beszélgetései is szerepelnek, az egyikben például azt írták: "Vicces cégünk van... Olyanok vagyunk, mint valami modern kalózok". Az ügyet kezelő virginiai szövetségi bíróság további 18, a Megauploadhoz kapcsolódó weblap lekapcsolását is elrendelte.

    Ha bűnösnek találják a Megupload vezetőit, akár 50 év börtön is kaphatnak. A cég egyik ügyvédje, Ira Rothken kijelentette, hogy a vállalat minden erejével védekezni fog a helytelen vádak ellen. "A vádak hibásnak tűnnek és a törvény nem támasztja alá őket" - mondta Rothken. "Ez egy büntetőeljárásnak álcázott polgári ügy" - tette hozzá.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A vonalkód nyugdíjba vonul – jönnek a QR-kódok!

A hagyományos vonalkódokat hamarosan világszerte leváltják a GS1 szabvány szerinti QR-kódok, amelyek a modern digitális igényekhez igazodva jóval több adatot képesek tárolni, ráadásul kisebb helyet foglalnak, és közvetlenül kapcsolódnak online adatbázisokhoz. A cél az, hogy 2027 végére minden pénztárgép képes legyen ezeket az új típusú kódokat beolvasni.

2025. május 19. 13:01

Egy kézben az ország két legnagyobb természetfotós pályázata

2025-től új fejezet kezdődik Az év természetfotósa pályázat történetében: az ország egyik legnagyobb természetfotós és természetvédelmi szervezete, a Varázslatos Magyarország veszi át a rangos megmérettetés lebonyolítását.

2025. május 16. 20:37

A ViewSonic a világ legfenntarthatóbb vállalatai között

A vizuális és oktatástechnológiai megoldások globális vezető gyártója, a ViewSonic Corporation elnyerte az EcoVadis ezüst fokozatú minősítését. Ezzel a világ vállalatainak legjobb 8%-a közé került fenntarthatósági szempontból, és a 92. percentilisbe lépett elő, vagyis jobban teljesít, mint a cégek 92%-a.

2025. május 11. 12:03

Michelangelo és James Bond találkozása: High-tech védelem a 2025-ös konklávén

A 2025-ös pápaválasztó konklávé nemcsak a vallási hagyományok, hanem a modern technológiai kihívások színtere is lett. Két vatikáni technikus, egy informatikus és egy villanyszerelő, kulcsszerepet játszott abban, hogy megvédjék a Sixtus-kápolnát az esetleges elektronikus lehallgatásoktól.
 

 

2025. május 6. 18:46

Véget ér egy korszak: megszűnik a Skype

A Skype, az internetes kommunikáció egyik úttörője, 2025. május 5-én végleg megszűnik. A Microsoft, amely 2011-ben vásárolta meg a szolgáltatást, úgy döntött, hogy a Skype helyett a Microsoft Teams alkalmazásra összpontosítja erőforrásait.

2025. május 5. 11:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén

2025. május 17. 13:49

Erősen kezdte az évet a Magyar Telekom

2025. május 14. 11:58

Kémháború a Kárpátok árnyékában: kiber-támadások és titkos műveletek az ukrán–magyar fronton

2025. május 10. 17:48

Ezek a diákok újragondolják a holnapot

2025. május 6. 14:41