Bővül a Cisco CNA Programja

Kovács Attila, 2002. október 29. 19:53
Október 29-én aláírták azt a megállapodást, amely szerint a HP Magyarország, a Sun Magyarország web alapú, a legújabb technológiákat tartalmazó tananyagai is a Cisco Hálózati Akadémia (CNA) Program részeként térítésmentesen a magyarországi akadémiákon tanuló diákok rendelkezésére fognak állni.
A megállapodást kísérő sajtótájékoztatón Beck György (HP) elmondta, cége jóvoltából elérhető lesz az IT alapfogalmai tananyag, továbbá az akadémiáknak nagy kedvezménnyel értékesítenek számítógépeket, illetve három akadémia képzési feladatait is a cég magára vállalja. Keresztesi János (Sun) tájékoztatása szerint a Sun a Java programozás és a Unix alapjainak tananyagaival segíti az akadémiákat, továbbá kiképeznek két hazai oktatót, valamint 30 millió forint támogatást nyújt a cég eszközökben és oktatásban.

Az Adobe a webtervezés alapjait bemutató, a Panduit pedig a hang- és adatkábelezésről szóló tananyag elkészítését finanszírozta.

A kurzusok mindegyike a Cisco által kifejlesztett Virtuoso e-learning keretrendszeren fut és kurzusonként 70 órányi multimédiás tananyagot tartalmaz.

Magyarországon 2002. október 1-jén a CNA Program keretében 53 akadémián már 1500 diák tanult, míg a végzettek száma 126-ra emelkedett.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36