1 Ft-os szoftver: akcióból konstrukció

forrás Prim Online, 2005. március 31. 12:03
A kis- és középvállalati szektor szoftverfinanszírozását segítendő kedvező szoftverbérletet vezetett be integrált ügyviteli és CRM rendszerére a rEVOLUTION.
A rEVOLUTION Software 2005. áprilisától állandó konstrukcióvá tette a kedvező fizetési feltételeket nyújtó szoftverbérletet, amely elsősorban a kezdeti tőkehiány leküzdésére nyújt lehetőséget a kis- és középvállalatoknak.

A kkv-szektor fejlődésének egyik legnagyobb akadálya a beruházásra fordítható tőke hiánya, amit a szoftverfejlesztéssel és forgalmazással foglalkozó vállalat 2004. november és 2005. február között kínált szoftver-licenszelési akciójának sikere is igazol. A konstrukció keretében a cég az Iroda++ integrált ügyviteli és CRM Partnerkezelő rendszerét alacsony kezdeti költségek mellett kétéves bérleti szerződés aláírásával vehették igénybe az ügyfelek, a két év lejártakor pedig jelképes összegért - 1Ft-ért - került a szoftver a cégek birtokába. Az akció sikere megmutatta, hogy folyamatos igény mutatkozik az alacsony kezdeti költségekkel bevezethető ügyviteli rendszerek iránt, ezért döntött a rEVOLUTION a kedvező bérleti konstrukció állandóvá tételéről.

A rEVOLUTION nyilvántartása szerint 2003-hoz viszonyítva 2004-2005-ben megkétszereződött azok száma, akik az említett konstrukcióban jutottak ügyviteli szoftverhez. Ez arra ösztönözte a vállalatot, hogy folyamatos lehetőséget teremtsen a vállalkozásoknak kedvező fizetési feltételeket biztosító bérleti konstrukció igénybevételére. A havi bérleti díj összege a megállapodott licencérték 4+3%-a (CRM rendszer esetében 3%-a), amely a helpdesk szolgáltatást, a frissítéseket és a jogszabály-követést is tartalmazza.

A hazai kis- és középvállalati szektor versenyképességének erősítését szolgáló informatikai fejlesztések elmaradásának egyik legjellemzőbb oka a beruházásokhoz szükséges kezdeti tőke hiánya. Mindezt a kkv szektor cégeinek szoftverhasználati mutatói is igazolják. A rEVOLUTION 2004-ben készült felmérése szerint a hazai üzleti szolgáltató szektor kisvállalatainak több mint fele (57%-a) még számlázószoftverrel sem rendelkezik, holott jelentős részüknek már birtokában van személyi számítógép. A számlázószoftverek használatánál még rosszabb a helyzet az elektronikus levelezés esetében: még a számítógéppel rendelkező cégeknek is csupán 32%-a rendelkezik e-mail címmel.
Kulcsszavak: iroda Revolution

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55