Egymillió spam-panasz Németországban

Genda Csongor Zoltán, 2006. április 6. 20:11
A németországi Fogyasztóvédő Központnál (VZBV) tavaly szeptember óta több mint egymillió internetező jelentette, hogy elektronikus postafiókjába rendszeresen kéretlen üzenetek érkeznek. Az egyetlen probléma azonban az, hogy ezen spam-mailek 90%-át többnyire külföldről küldik, és így szinte lehetetlen felkutatni a felelősöket - nyilatkozta a VZBV igazgatója.
A beérkező panaszokból kitűnik, hogy ezen kéretlen üzenetek nagy részében különböző potencianövelő szereket, szoftvereket illetve erotikus tartalmakat reklámoznak. A német nyelvű üzenetek egy része szintén az előbbiekhez hasonló, azonban ezeknek hozzávetőlegesen a fele olyan adathalászoktól származik, akik különböző trükkökkel megpróbálnak hozzájutni a felhasználók banki adataihoz.

A fogyasztóvédők ezen nagyszámú panaszáradat láttán javaslatot tettek egy szigorú spam-törvény meghozatalára, hogy a spammereket elrettentsék a további kéretlen levek kiküldésétől. Addig is azonban míg kormányszinten nem születik döntés ez ügyben, a VZBV weboldalán hasznos tanácsokkal látja el az internetezőket, és felhívja azok figyelmét az őket fenyegető különböző veszélyekre.
Kulcsszavak: spam

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55