Óv az okostelefonok kódolásától az FBI

MTI Sajtóadatbank, 2014. október 18. 10:14

Az FBI első embere az követően szólalt meg a folytonos, a magánélet sérthetetlensége kontra biztonság vitában, hogy az Apple és a Google közölte: rejtjelezett vagy kóddal védett lesz az új operációs rendszerük.

Az okostelefonok adatforgalmának és operációs rendszerének kódolásától óvta a technológiai cégeket csütörtökön James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, azzal érvelve, hogy ez bűnügyi nyomozások széles körét akadályozná meg.

"Bírósági végzés alapján megvan a jogi felhatalmazásunk arra, hogy elfogjuk a kommunikációt és ahhoz hozzáférjünk, de gyakran hiányzik az ehhez szükséges műszaki képességünk" - mondta Comey a washingtoni Brookings Intézetben.

Comey több olyan esetet idézett, amelyekben a telefonos adatok előmozdították a nyomozást. Az FBI első embere az követően szólalt meg a folytonos, a magánélet sérthetetlensége kontra biztonság vitában, hogy az Apple és a Google közölte: rejtjelezett vagy kóddal védett lesz az új operációs rendszerük.

James Comey azt mondta, hogy a cégek magatartása érthető. Mindazonáltal megfontolt vitára invitálta őket az üggyel kapcsolatban, mert a kódolás szerinte minden szinten hatással lesz majd a bűnüldözésre és a nemzetbiztonságra is. Az is elismerte, hogy a közvélemény joggal aggódik azt követően, hogy Edward Snowden leleplezte a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott titkos adatgyűjtést.

Rámutatott eközben, hogy a filmekben látottakkal ellentétben a bűnüldöző szervek nem férnek hozzá "egyetlen kattintással" mindenfajta információhoz. Azt állította, az FBI elkötelezett amellett, hogy ne kerülő utakon, a "hátsó ajtón" közlekedjen, hanem bírósági felhatalmazás és felügyelet mellett cselekedjék.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!

2023. január 27. 09:47

Látássérülteknek fejlesztett eszköz nyerte az LG versenyének fődíját

2023. január 26. 14:02

Közeleg a 31. Magyar Innovációs Nagydíj felhívás beadási határideje

2023. január 16. 18:51

A Bullitt műholdas szolgáltatása lefedettlenség esetén is biztosítja az üzenetküldést

2023. január 9. 15:46