64-bites Photoshop, először csak Windowsra

Milkovits Gábor, 2008. április 6. 20:20

Az Adobe bejelentette, hogy nemsokára kibocsátja Photoshop szoftverének 64-bites verzióját, azonban technikai okok miatt a program egyelőre csak a Windows Vista operációs rendszeren fut majd.

A Mac változat késése meglehetősen érzékenyen érinti a professzionális felhasználókat, akiknek a többsége az Apple platformján használja az alkalmazást. A háttérben az áll, hogy az Apple, amint azt 2007-es fejlesztői konferenciáján bejelentette, megszüntette Carbon 64-bites programját és helyette a Cocoa programozási nyelvet terjesztette ki a teljes Mac platformra. Ez azzal járt, hogy Creative Suite 4 csomagot és benne a Photoshop-ot fejlesztő Adobe-nak a teljes szoftvert át kell alakítania ahhoz, hogy a 64-bites Mac környezetben működni tudjon, ugyanakkor a Windows esetében erre nincs szükség. Így aztán a már majdnem kész program végül is hónapokon belül végleges formában kiadásra kerül a Windows Vista-hoz (a 64-bites XP-t nem említették az Adobe részéről), míg a Mac verzióra még egy darabig várni kell. John Nack, vezető termékmenedzser erről azt nyilatkozta, hogy az Apple tavalyi döntésének pillanatában azonnal megkezdték a szükséges intézkedéseket, ám időpontot egyelőre nem közölt a 64-bites Creative Suite 4 for Mac kiadásával kapcsolatban. Ugyanakkor megjegyezte, hogy emiatt nem lett volna fair a részükről a Windows változatot is visszatartani.

A 64-bites Photoshop sebessége elsősorban a sok memóriát igénylő feladatoknál mutatkozhat meg, hiszen a 64-bites technológiának pont az a lényege, hogy lehetővé teszi akár 4 GB feletti memóriát igénylő feladatok zökkenőmentes futtatását az operációs rendszeren. Az Adobe szerint a kisebb méretű fájloknál átlagosan 8-12 százalékos teljesítménynövekedés várható az új szoftvertől.

Kulcsszavak: Adobe Photoshop

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csökkenő piacon növekedett az OKI

A nyomtatópiac forgalma a régió országaiban eltérő, a trendek azonban nem különböznek – áll az IDC aktuális jelentésében. A fekete-fehér nyomtatók lassan átadják a helyüket a multifunkciós eszközöknek.

2012. május 21. 15:06

Acer TravelMate P243 Intel Ivy Bridge processzorral

Az Acer új 14 hüvelykes üzleti noteszgépet vezetett be. A most kibocsátott TravelMate noteszgépsorozat az Intel harmadik generációs Core processzorán (Ivy Bridge) alapul.

2012. május 21. 09:02

Eurocom Monster 1.0: 11,6 hüvelyk és brutál teljesítmény

2012. május 21. 08:52

Lenovo ThinkCentre M és Edge: Dinamikus funkcionalitás és üzleti design

A Lenovo bejelentette az új ThinkCentre M és Edge asztali és all-in-one PC sorozatait, amelyek a napjainkra jellemző üzleti igényeket hivatottak kielégíteni funkcionalitásukkal, nagy teljesítményükkel és megfizethető árukkal.

2012. május 18. 16:45

ThinkStation E31: Professzionális Lenovo munkaállomások

A Lenovo bejelentette az új ThinkStation E31 munkaállomását, amit azoknak a szakembereknek szánnak, akik munkájukhoz igénylik a nagy teljesítményt, de nem akarják a teljes költségvetést erre fordítani. Az E31 hagyományos torony- vagy kisméretű (small form factor – SFF) házban érhető el. Mindkét esetben a legújabb Intel  Xeon E3 processzorok közül lehet választani, amit gyors memória és fejlett grafikus képességek egészítenek ki.

2012. május 18. 14:50

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

PRADA Phone by LG 3.0 teszt

Királyi elődök kiderítésében segítő honlap

2012. május 19. 09:51

Internetre kerül a közép-európai néprajzkincs

2012. május 19. 09:23

Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6

2012. május 18. 10:30

A Telenor áthárítja ügyfeleire az új távközlési adót

2012. május 18. 07:12

Visszatért a böngészőtalálatokat átirányító trójai

2012. május 15. 10:41

Mobilszolgáltatók: a kormány megduplázza adóterhüket

2012. május 14. 19:05

Cyberoam a Sicontactnál - új termékhez új honlap

2012. május 11. 15:42

Az internetes üzlet mától okostelefonon dübörög

2012. május 11. 10:19

A pénz beszól: Ma kezdődik a Media Hungary

2012. május 8. 08:17

Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

2012. május 5. 09:08
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu