A CRM piac Magyarországon 2003-ban
Igények és lehetőségek
A kutatás egyszerre tárta fel az üzleti szektor különböző
ágazatainak üzleti igényeit, illetve a megvalósítást nagymértékben támogató
technológiai adottságokat és fejlesztési törekvéseket. A felmérésben 318 hazai (legalább 50 alkalmazottal
rendelkező) közép- és nagyvállalat vett részt. A felmérés a pénzügyi szektor
kivételével az összes gazdasági tevékenységre kiterjedt.
i-CRM
Az internet által kínált lehetőségek minél szélesebb
körű kihasználása más értékesítési csatornák funkcióinak kiterjesztésével az
elektronikus CRM (elektronikus csatornákon - mobiltelefon, internet, interaktív
TV, ATM stb. - keresztül folytatott ügyfélkapcsolat-menedzsment) felé történő
elmozdulást jelzi.
Az internet-alapú ügyfélkapcsolat kezelés feltételezi
a vállalat honlapjának meglétét, mellyel a hazai közép- és
nagyvállalatok 62%-a rendelkezik jelenleg. A legnagyobb arányban a
turizmushoz kapcsolódó ágazatok, továbbá a logisztikával és a gazdasági jellegű
szolgáltatásokkal foglalkozó cégek készítették el saját webkikötőjüket, míg az
átlagos szinttől messze elmaradnak a mezőgazdasági és a nem gazdasági jellegű
szolgáltatásokat nyújtó vállalatok. A piaci várakozások azonban éppen ezen
szegmensek gyors fejlődésére utalnak, a következő években a jelenleg sereghajtó
ágazatok dinamikus felzárkózása, esetükben a honlappal rendelkező cégek
arányának kétszereződése várható.
Az i-CRM, azaz az internet alapú CRM egyik mérőszáma a
regisztrációs oldalak jelenléte a vállalat honlapján - ez a funkció
alapfeltétele az interneten keresztül történő ügyfél-azonosításnak és a
személyes megszólításnak. Az egy évvel korábbi felmérés az informatikát is
felölelő gazdasági szolgáltatásokat nyújtó vállalatok innovativitását, vezető
szerepét emelte ki az internetes CRM terén, ezt a jelenlegi kutatás
ismételten megerősítette. Az eredmények a lehetőség felismerését és
nyitottságot tükrözik a logisztika (szállítás, raktározás) és a kereskedelem
területén is, a várakozásokat számszerűsítő i-CRM mutatószám rövid- és
középtávon egyaránt az említett ágazatokban vette fel a legmagasabb értékeket.
Az i-CRM mutatószám értékei az egyes ágazatokban
A vállalatok többségét a termékorientáltság jellemzi
ma még. A közép- és nagyvállalatok több mint 60%-a méri az egyes termékek,
szolgáltatások jövedelmezőségét, ugyanakkor az egyes ügyfelekre lebontott
eredményesség-mutatók használata csak a vizsgált cégek negyedénél
jelenik meg.
Az ügyfélcentrikusság elsősorban az eseti
ügyfélelégedettség mérésében és az elvándorlások elemzésében merül ki, de ez is
csak a vállalatok felénél. Az interaktivitásra épülő, ügyfélkapcsolat-orientált
üzleti igények (direkt marketing, vagy akár az ügyfél elemzésekre épülő
termékfejlesztés) összegyűjtése és feldolgozása minden harmadik cégnél fordul
elő.
Technológiai adottságok
A vállalat stratégiai szemléletét tükrözi, ha egymásra épülő, s a technológiai előnyöket kiaknázó alkalmazásokat vezet be. A tavalyi évhez képest elsősorban a call centerekkel való rendelkezés terén történt jelentős elmozdulás, ami az operatív CRM megoldások iránti igények várható növekedését jelzi.
A vállalatok negyede rendelkezik riportok és jelentések készítésére alkalmas eszközökkel, azonban az adattárházak ennél jóval alacsonyabb (alig több mint 5%-os aránya) változatlanul azt jelzi, hogy ezek a riportok kismértékben épülnek integrált, folyamatosan karbantartott adatbázisokra. Ugyanakkor az adatbányászat növekvő aránya (a közép- és nagyvállalatok közel 15%-nál) az analitikus CRM iránti igény erősödését vetíti előre.
A kollaboratív CRM felé
A kollaboratív, azaz az értékesítési csatornák integrációjára épülő "együttműködő" CRM lehetőségeit az alábbi ábra szemlélteti.
A kollaboratív CRM lehetőségei
Az értékesítési csatornák integrációján alapuló, összehangolt disztribúciós és kommunikációs stratégiát jelző kollaboratív CRM kialakítása, bevezetése leginkább a közösségi szolgáltatások, illetve a kereskedelmi cégek körében előrehaladott. A kollaboratív CRM terén nagy lehetőségeket rejtő gazdasági szolgáltatások ágazat jelenlegi és várható teljesítménye elmarad a korábbi várakozásoktól, míg a minden tekintetben hátrányos helyzetben lévő mezőgazdasági szektor számára a kollaboratív ügyfélkapcsolat-menedzsment távolinak tűnik, csak a hosszú távú tervekben szerepel.
Kapcsolódó cikkek
- Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- A kereskedelmi bankok nem felelnek meg saját elvárásaiknak
- Microsoft-GKI : Készül a Versenyképességi Évkönyv 2007
- Hódít az SAP a kkv-szektorban
- Új verzióval jelent meg az Oracle Enterprise Manager
- Exact-Flag: együttműködés az ügyfél-elégedettségért
- e-Synergy a Flag Zrt.-nél
- Továbbra is dinamikusan emelkedik a mobilbanki szerződéssel rendelkezők száma
- Az Oracle megjelentette a Siebel CRM új verzióját
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.