Pereket nyert meg első fokon a GVH

Kovács Attila, 2008. november 4. 12:20

A Gazdasági Versenyhivatal mai közlése szerint a hatóság három korábbi döntését első fokon helyben hagyta a bíróság.

A GVH 2006-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Synergon Informatikai Rt-vel, a Montana Információtechnológiai és Kommunikációs Rt-vel, valamint a Hewlett-Packard Magyarország Kft-vel szemben. A három informatikai vállalkozás ugyanis a Magyar Fejlesztési Bank, a HVB Bank és a Nemzeti Autópálya Rt. által, különböző informatikai infrastruktúrák telepítésére, fejlesztésére, működtetésére, üzemeltetésére még 2003-ban és 2004-ben kiírt egyes versenytárgyalások illetve közbeszerzési eljárások során összejátszott egymással. A GVH e jogsértő magatartásért a Synergonnal szemben 38 millió forint, a HP-vel szemben 52 millió forint, a Montanával szemben 20 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. A Fővárosi Bíróság első fokon helybenhagyta a GVH döntését.

A GVH ma arról is tájékoztatott, hogy az UPC-vel szembeni perben is nyert első fokon. Akciói során a UPC a televíziós és rádióreklámjai, illetve óriásplakátjain nem, vagy nem megfelelően tájékoztatta fogyasztóit arról, hogy a beígért kedvezmények csak hűségnyilatkozat aláírása fejében vehetők igénybe. A társaság reklámjaiból nem mindig derült ki az sem, hogy a kedvezményes havi díjak és belépési díjak igénybevételéhez mely programcsomagra kell előfizetni. A UPC nem, vagy nem megfelelően közölte a fogyasztókkal sem azt, hogy a kedvezményes havidíjak csak egy ideig élnek, sem azt, hogy a kedvezményes időszak pontosan mennyi ideig tart. Ráadásul a jogsértéssel érintett reklámokban nem, vagy nem megfelelően szerepelt az az előírás, hogy bizonyos kedvezmények csak az új, vagy a már meglévő előfizetőkre is vonatkoznak-e. A fogyasztók megtévesztése miatt a versenyhatóság a UPC Kft-re 35 millió forintos bírságot szabott ki. A Fővárosi Bíróság első fokon ebben az ügyben is a GVH-nak adott igazat.

A Magyar Telekom mobilcége (T-Mobil) 2006. április közepe és május vége között az "Akár 5 Ft/perc" illetve a "verhetetlen áron" szlogenekkel népszerűsítette a Kaméleon díjcsomagot. A GVH vizsgálat megállapította, hogy a reklámokban ígért percdíj három felező csomag együttes megvásárlásával érhető el. Így a fogyasztónak ki kell fizetnie a díjcsomag kétezer forintos alapdíját és a három felező csomag egyenként 500 forintos havidíját is ahhoz, hogy percenként öt forintért telefonálhasson. Az eljárás során a T-Mobil nem tudta igazolni azt sem, hogy árai valóban verhetetlenek. Mindezek miatt a Magyar Telekomot a GVH 80 millió forint bírság megfizetésére kötelezte. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság annyiban változtatta meg a GVH döntését, hogy a "szabadon választható kedvezmények" kijelentést nem tartotta jogsértőnek. A bíróság álláspontja szerint ez nem az árú lényeges tulajdonsága. Ennek megfelelően a bírság összegét 12 millió forinttal, 68 millió forintra csökkentette.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Hannover Messe 2024: A Bosch fenntartható megoldásokat mutatott be

Az ipari gyártás minden gazdaság motorja, a gyártóknak azonban egy jelentős kihívásra is kell megoldást találniuk: a klímaváltozás miatt a gyáraknak fenntarthatóvá kell válniuk és kímélni kell az erőforrásokat. A Bosch, a gyártási és ipari megoldások egyik vezető szállítója, a gyárautomatizáláshoz, a hidrogéngazdasághoz, a digitalizációhoz és a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó megoldások széles portfóliójával segíti az ipari vállalatokat a zöld átalakulás megvalósításában.

2024. május 4. 17:02

Újabb rangos szakmai díjat nyert a Prologis!

A Prologis Park Budapest-Sziget II beruházás nyerte idén a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által életre hívott, „Év logisztikai fejlesztése” elismerést. A legkiemelkedőbb hazai logisztikai fejlesztéseket díjazó kitüntetést 2023 óta ítéli oda a szervezet 11 tagú testülete a közúti-, vasúti-, vízi-, légi- és intermodális fuvarozás, valamint a vámolási és raktározási területek meghatározó szereplői részére.

2024. május 4. 15:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55