"A Mikulás és a Jézuska idén már az interneten jön"
Csúcson az internetes kereskedelem Németországban
A Távkereskedelem Németországban című jelentés szerint a szektor árbevétele idén 15 százalékkal emelkedik. A döntő többséget, 13,4 milliárd eurót az árucikkek forgalma adja. Az egyik legdinamikusabban bővülő szegmens a fizetős zeneletöltés. A digitális szolgáltatások - például szállodaiszoba- vagy repülőjegy-foglalás - részesedése 5,9 milliárd euró.
A fogyasztók száma az utóbbi 12 hónapban 7 százalékkal 31,5 millió fölé emelkedett. A vásárlók többsége - 54,1 százalék - férfi. A kor szerinti megoszlásra jellemző trend az idősebbek bekapcsolódása az e-kereskedelembe. A jelentés szerint még a hatvan éven felüliek közül is majdnem minden ötödik katalógus-áruházi ügyfél az interneten rendel és fizet. A három legnépszerűbb online-áruház az eBay, az Amazon és a Tchibo.
Az előrejelzés szerint a piac a szélessávú internetezés terjedésével párhuzamosan tovább bővül. "Az e-kereskedelem még messze nem érte el a lehetőségei határát" - mondta Thomas Lipke, a BVH elnöke. A hagyományos katalógus-áruházaknak emiatt nem kell aggódniuk. "Online és offline nem oltja ki egymást" - mondta Lipke. Az előrejelzés szerint azok a cégek növekednek leginkább, amelyek kiadnak katalógust és portált is működtetnek; ezeknek az úgynevezett többcsatornás szolgáltatóknak az árbevétele idén 22 százalékkal emelkedik.
A szektor kilátásai a pénzügyi világválság ellenére kedvezőek. "A Mikulás és a Jézuska idén már az interneten jön" - mondta Thomas Lipke, aki szerint jövőre az e-kereskedelmi ágazat éves árbevétele meghaladja a húszmilliárd eurós határt.
Kapcsolódó cikkek
- Egyre több kínai vásárol az interneten
- A recesszió ellenére is bővülő online értékesítést várnak 2009-re az USA-ban
- Naponta kétmillióan keresik fel a világhálót
- Kína életében az internet kulcsfontosságú szerepet játszik
- A magyar internet-használók eltérnek a nemzetközi trendektől
- Ötödével bővült az amerikai online kereskedelem
- Az internetezők többet és körültekintőbben költenek
- Népszerű az e-kereskedelem
- E-kereskedelem: fogy a bizalom a csalások miatt
- Véget ért a netes szex-éhség időszaka
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.