A Marketing Summit Hungary szakértői összeállították a szakma kihívásait
Összegyűltek a marketingszakma „nagyágyúi”, hogy közösen gyűjtsék össze a szakma aktuális és jövőbeni kihívásait. A Marketing Summit Hungary szervezői azonban továbbra is gyűjtik a kihívásokat, melyeket összegezve Marketing Challenge List 2019 néven fognak nyilvánosságra hozni. A lista a konferencia programalkotási folyamatának alapját képezi.
A Marketing Summit Program Hub-on Magyarország vezető szakemberei közösen összegyűjtötték a marketingszakma aktuális és jövőbeni kihívásait. Az ott elhangzottak alapján – többek között - az alábbi témacsoportok rajzolódtak ki:
- A marketing szerepe ma és a szakma jövőbeni kihívásai: Sales vagy marketing? Mi a feladat, hol a határ a területek között, merre fejlődjön a szervezet, illetve maga a marketingvezető?
- Szükség lesz-e marketingre, marketingesre az automatizált jövőben? Ha igen, mihez értsen a jövő szakembere? Hol lesz a szerepe a kreativitásnak?
- Munkáltatói márkaépítés: Hogyan szerezzük meg, és még inkább hogyan tartsuk meg az értékes szaktudást a marketing szervezetben? Hogyan kezeljük a kiégést, és az elvándorlást?
- Digitalizáció hatása a fogyasztói döntésre, értékesítési formákra és csatornákra: Hol és hogyan vásárol a fogyasztó?
- Melyek a működő omnichannel marketing megoldások? Hogyan lehet direkt kapcsolatot kiépíteni és fenntartani a fogyasztóval?
- Márkaépítési kihívások: Hogyan lépjünk magyar márkaként nemzetközi piacra? Milyen a jó árstratégia? Hogyan építhetünk márkát a célcsoportok passzivitása, érdektelensége esetén? Mit várnak a márkáktól az új generációk?
- Adatok minőségi, hatékony és jogszerű elemzési és felhasználási kérdései: Hogyan segíti a marketingest a marketingautomatizáció az adathalmazok minőségi felhasználásában? Hogyan tudom felhasználni a big datát a tervezéshez?
- Médiatervezés aktuális kérdései: Hogyan allokáljuk az erőforrásainkat? Hogyan mérjük a média hatékonyságát? Hogyan határozzam meg a KPI-okat? A médiatervezés technikai kihívásai
- Influencerek: Hogyan illeszthetőek bele a kommunikációba, hogyan alkalmazhatóak a szolgáltatási szektorban?
- CSR: Hogyan csinálhatunk hasznos, mérhető és tartalmas CSR kampányokat?
- Eszközspecifikus kihívások: Mikor melyik digitális marketingeszközt használjuk? Például a chatbot mire jó és mire nem? Hogyan használjuk AR/VR/Hologramot? Digitális OHH már spájzban van? Okoseszközök a mindennapokban az új reklámfelületek?
A programalkotói eseményen a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubjának tagjai, valamint a marketing célokra legtöbbet költő iparágak (gyógyászat, gyógyhatású készítmény, kereskedelem, élelmiszer, szépségápolás, pénzintézet-, biztosítótársaság, kultúra, szabadidő, szórakozás, ital, közlekedési eszközök) legnagyobb hirdetőinek marketing - és kommunikációs vezetői vettek részt.
A Marketing Summit Hungary szervezői – a Magyar Marketing Szövetség, a Positive Adamsky és a Marketing&Média– továbbra is gyűjtik a kihívásokat, ezért arra buzdítják a marketing és kommunikációs iparágban dolgozókat, hogy küldjenek be olyan témákat, amelyek a legjobban foglalkoztatják őket. A kihívásokat a challenge@marketingsummit.hu email címre várják.
Az összegyűjtött kihívásokat Marketing Challenge List 2019 néven fogják nyilvánosságra hozni május végén.
Az eseményre már lehet regisztrálni a https://marketingsummit.hu/ oldalon, a konferencia programbejelentése pedig június 3-tól várható.
A Marketing Summit Hungary az idei évben új helyszínen, az Erzsébet téri Akvárium Klubban és új időpontban, szeptember 12-én kerül megrendezésre.
A Programalkotó csoport tagjai:
- Baka László: eMAG, marketing kommunikációs menedzser
- Bánki Anita, Magyar Posta Zrt., marketingkommunikációs igazgató
- Bene Nikoletta: SPAR Magyarország, marketing vezető
- Budaházy Péter: Helia-D Kft., ügyvezető igazgató
- Danks Emese: Magyar Döntéshozók Klubja, alapító tag
- Dezse Boglárka: Béres Gyógyszertár Zrt., marketing vezető
- Diószegi Ágnes: Neckermann Magyarország, marketingigazgató
- Dudás Krisztina: MikroCredit Zrt., marketingigazgató
- Fedor Mariann: Cofidis, marketing vezető
- Gábor Andrea: Savencia Fromage & Dairy Hungary Zrt., marketingigazgató
- Horváth Gergő: Nissan Sales CEE Kft., PR&Marketing menedzser
- Iski István: Invitel Zrt., marketingigazgató
- Jákó Eszter: MVM Zrt., kommunikációs igazgató
- Katona Norbert: Szerencsejáték Zrt., értékesítést támogató osztályvezető
- Kelemen-Tűz Gabriella: Renault Hungária, marketing manager
- Laczkó-Jónás Ivett: Berlin-Chemie, marketing manager
- Németh Ottó: Henkel, general manager
- Oláh Péter: Lego, senior marketing manager HU/RO/ADR/BUL
- Szilva Mónika: Nestlé, fogyasztói marketing vezető
- Turgonyi Szabolcs: MKB Bank Zrt., főosztályvezető
- van der Wildt Nikolett: Szentkirályi-kékkúti Ásványvíz Kft./Magyarüdítő Kft., marketingigazgató
Kapcsolódó cikkek
- Több nagymárka is csatlakozott a Magyar Marketing Szövetséghez
- Ötödször is lesz fővárosa a városmarketingnek
- Digitális mestereket képez a Magyar Marketing Szövetség
- Ezek a várható 2019-es marketing trendek
- Kelet-európai partnert választott a Facebook
- Ők a Marketing Diamond Awards 2018-as nyertesei
- Folytatódhat a nevezés – hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Elindult a 2018-as ’Az Év Honlapja’ pályázat!
- Egy hónap alatt közel százötven szakember regisztrált az MMSz minősítő rendszerében
- Elstartolt a Magyar Marketing Szövetség minősítő platformja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Huawei: Az intelligens technológiák 2030-ra 16 billió dollárral növelhetik a globális GDP-t
A Huawei több mint tíz intelligens hálózati terméket és megoldást mutatott be az idei, müncheni Huawei Network Summiton. Az új Xinghe hálózati megoldások lehetővé teszik a rendkívül gyors adatátvitelt és a nagy teljesítményű hálózati környezetek kiszolgálását, ezzel elősegítve Európa digitális és intelligens fejlődését. Az eseményen több mint ezeregyszáz iparági szakértő, technológiai vezető és partner vett részt több mint 30 országból, köztük Németországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Spanyolországból, Törökországból és Magyarországról is.
Az unalom a márka halála
Elhagyja az unalmassá váló márkákat a Z generáció tagjainak csaknem fele. A fiatalabb fogyasztók többre vágynak: nem maradnak hűségesek egy termékhez vagy márkához azért, mert addig tetszett nekik, megszokták és azt vásárolták. Sokukat vonzzák az olyan újdonságok, amelyek menő tartalmakat vagy képeket használnak, vagy egyszerűen “jó a vibe-juk”, és ezért lecserélik régi kedvenceiket. A vásárlók kegyeiért könyörtelen harc folyik, és az ügyfélhűség elérésében, megtartásában a fő segítség ma már a mesterséges intelligencia lehet az SAP Emarsys kutatása szerint.
Új képzési lehetőségekkel segíti partnereit a Schneider Electric
Új képzésekkel egészítette ki „EcoXpert Partner Program” kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.