10 százalékos elbocsátás a Dellnél
A Dell bejelentette, hogy a versenyképesség visszaszerzése érdekében megválik dolgozóinak mintegy 10%-ától.
Az amerikai székhelyű számítógépgyártó jelenleg mintegy 78 700 főt foglalkoztat világszerte, így a leépítés 7-8 ezer főt érinthet. Az alapító és januártól ismét vezérigazgató Michael Dell szerint a lépés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a vállalat továbbra is megfelelő minőségű termékeket és szolgáltatást kínálhasson vevőinek.
A Dell tavaly vesztette el a személyi számítógépek piacán 2003 óta elfoglalt vezető helyét, miután a Hewlett-Packard több PC-t értékesített a kiskereskedelemben, a Dell pedig nem tudott hasonló eredményt elérni a korábban bevált közvetlen értékesítési csatornákon. A stratégiaváltás irányítására az év elején visszahívták a cég élére az alapító Michael Dellt, nemrég pedig nagyobb lépést tettek a kiskereskedelmi terjeszkedés felé, amikor az Észak-Amerika legnagyobbjának számító Wal-Mart üzletlánccal kötöttek szerződést számítógépeik forgalmazására. A gyártó emellett offenzívába kezdett olyan gyorsan növekvő fejlődő piacokon, mint Kína vagy Brazília, illetve felső vezetését és vevőszolgálati részlegét is megújította. Az intézkedések eredményére elemzők szerint egy ideig még várni kell, amit az is mutat, hogy az idei első negyedévben a HP tovább növelte előnyét a Dell előtt.
A Dell egyelőre nem közölt részleteket arról, hogy mely országokban, illetve részlegeknél tervezi az elbocsátásokat. A leépítések időbeli lebonyolításáról szintén nem lehet még tudni semmit, a befektetők azonban valószínűleg mindenképpen üdvözölni fogják a lépést.
Kapcsolódó cikkek
- A Dell 8 ezres leépítésre készül
- Mégis kémkedett a Dell után a HP?
- Könyvviteli hiányosságok a Dellnél
- Folytatja mélyrepülését a Dell
- Dell vissza akar vergődni cégével a csúcsra
- A nagy visszatérés: Michael Dell újra a Dell élén
- Csökkent a Dell profitja, már nem a világ legnagyobb pc-forgalmazója
- A Dell és az EMC meghosszabbítja együttműködését
- A Dell gyárat épít Lengyelországban
- Dell nyerte el a 'Legjobb Technológia Szolgáltató' díjat
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!
A jövőben a tartalom forradalmára figyeljünk! A személyes, a hiteles, az egyedi, az őszinte, a releváns, tehát csak emberi érzelmi intelligenciával alkotott mondanivaló a nyerő. A habkönnyű lózungok divatja lejár. A tartalomban zajló trendek tehát nem a gépiesség irányába mutatnak. A PP Konferenciaközpont és a BKIK „Social Media 2025. Ahol az AI-trend születik!” című, szeptember 12-én megrendezendő hibrid konferenciáján mindenki felfrissítheti tudását a legfrissebb trendekkel.
A technológia etikai kérdéseire is fókuszál a Huawei nyári női vezetőképzője
Az összes EU-s tagországból, valamint Ukrajnából és a Nyugat-Balkánról vesznek részt tehetséges fiatal nők az Európai Vezetői Akadémia által negyedszerre megrendezett, „Női vezetők a digitális korban” intenzív képzésen, amelyet ezen a héten tartanak Varsóban.
Generatív mesterséges intelligencia: használatában Kína, teljes körű bevezetésében az USA világelső
Kína világelső a generatív mesterséges intelligencia (generatív MI) alkalmazásában a Coleman Parkes Research Ltd. globális felmérése alapján. A SAS vállalat megbízásából készített kutatás megállapítja, hogy a kínai üzleti döntéshozók szerint vállalataik 83%-a használja a technológiát.
Új imázsfilmmel erősíti munkáltatói márkáját a Lufthansa Systems Hungária
Új, employer branding fókuszú imázsfilmet készített a Lufthansa Systems Hungária, melyben a légiipari informatikával foglalkozó cég legfontosabb vállalati értékeit mutatja be. A Lufthansa Systems Hungária a közelmúltban két rangos employer branding elismerést is elnyert: a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) „Megbízható Munkaadó 2024/26” díját, illetve a „Randstad Hungary 2024-es Employer Brand kutatásán a – Legvonzóbb Munkaadó – IT kategória” címet.
Ikonikus alpesi hütte és drótkötélpálya kapott Siemens-technológiát
Az Alpok egyik legmagasabb és legismertebb, 4478 méteres Matterhorn-hegyéről híres Zermatt városa Svájc egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, 2023-ban mintegy 2,5 millió vendégéjszakát regisztráltak itt. A térségben összesen 38 olyan hegycsúcs található, ami 4 ezer méternél is magasabb, ráadásul a város távoli fekvése és zord terepviszonyai miatt sajátos kihívásokkal néznek szembe a helyiek.