Szuperszámítógépet kap három hazai egyetem

MTI Sajtóadatbank, 2010. április 8. 09:15

Szuperszámítógépet kap három hazai egyetem: a debreceni, a szegedi és a pécsi. Az összesen 4,2 milliárd forintos beruházás az Új Magyar Fejlesztési Terv keretében valósul meg az idén - közölte Nagy Miklós, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIFI) igazgatója szerdán Debrecenben, a Networkshop 2010 informatikai konferencia sajtótájékoztatóján.

A szakember közlése szerint a fejlesztés 2007 óta tart és három területen valósul meg: az adathálózat fejlesztésére 2,2 milliárd forint, a nagyteljesítményű számítástechnikai berendezésekre 1,1 milliárd forint, videokonferenciák megoldására 0,9 milliárd forint
pályázati pénzt nyertek el.

Arról, hogy milyen teljesítményű lesz a hálózatba kapcsolt egyetemi szuperszámítógép, Nagy Miklós annyit mondott: igen-igen nagy teljesítményű, ugyanis - mint fogalmazott - ezeknek a berendezéseknek a paraméterei hétről hétre változnak, s mire körülbelül két hónap múlva a beszerzés megvalósul, már a jelenleginél lényegesen nagyobb teljesítményű számítógépekhez juthatnak hozzá.

A debreceni - immár 19. alkalommal megrendezett - Networkshop konferencián a magyarországi kutatási, felsőoktatási, valamint közgyűjteményi közösségek és a hazai informatikai szektor szereplői cserélik ki tapasztalataikat az ágazat informatikai lehetőségeiről.

Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke elmondta: a nemzeti információs és infrastruktúrafejlesztési program koordinálása visszakerült az akadémiához, s ezzel "helyére került a program".

A program országos hálózata Budapesten kívül 30 vidéki városban teszi lehetővé a nagysebességű adathálózati csatlakozást a kutatási, a felsőoktatási és a közgyűjteményi szféra számára.

Zombory László professzor, a konferenciát szervező HUNGARNET Egyesület elnöke közölte: a Networkshop 2010 konferencia mind a kutatási, oktatási, közgyűjteményi információs infrastruktúra fejlesztése, nemzetközi kapcsolatai és versenyképessége, mind pedig a hazai általános informatikai fejlődés és kultúra szempontjából meghatározó jelentőségű eseménye az informatikai szakmai közéletnek. Közölte, hogy az egyesület négy éve alapított díját az idén Nagy Miklós, a NIIFI igazgatója és Pásztor Miklós, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem informatikusa kapta.

A Networkshop 2010 informatikai konferencia pénteken fejeződik be a Debreceni Egyetemen.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Online és offline sikerek a MediaMarktnál

Annak ellenére, hogy a gazdasági helyzet továbbra is nehéz, a MediaMarkt anyavállalata, a Ceconomy az első negyedévben jelentős forgalom- és nyereségnövekedést ért el a 2024/25-ös pénzügyi évben. A cégcsoport közleménye szerint az eredmények azt mutatják, hogy a MediaMarkt stratégiája, amely egyszerre és összehangoltan van jelen az online térben és a hagyományos üzletekben, azaz az omnichannel modell, sikeresnek bizonyult.

2025. február 16. 13:53

Bosch: 54 milliárdos beruházás és új raktárkapacitás

A Bosch, a globális technológiai és szolgáltatási vállalat, átadta legújabb, csúcstechnológiás logisztikai és disztribúciós központját Miskolcon. A központ, amelynek építése 2021-ben kezdődött, a Robert Bosch Power Tool Kft. több mint 54 milliárd forintos beruházásával valósult meg. 

2025. február 16. 12:07

Ezek okozhatják a legtöbb meglepetést idén a kriptopiacon

A BITmarkets kriptovaluta-tőzsde közzétette listáját 2025 TOP 5 kriptós meglepetéseiről. A Cardano és a SUI mellett három új szereplő is helyet kapott, amik potenciálisan átalakíthatják majd a szektort: az XRP, a Dogecoin és a Stellar.

2025. február 16. 10:25

Tisza Párt: a jövő kihívásai

A Tisza Párt első kongresszusát 2025. február 15-én rendezték meg "Vissza Európába" címmel a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az esemény célja a párt tevékenységének és jövőbeli terveinek bemutatása volt, amely során - kerekasztal-beszélgetések és plenáris előadások illetve workshopok keretében szó esett a műszaki-, technológiai kihívásookról is.

2025. február 15. 19:18

Dróntechnológia mesterfokon

A Gábor Dénes Egyetem első volt a távoktatásban, napjainkban első a digitális oktatásban. Az egyetem két évvel ezelőtt Magyarországon elsőként alapított mérnökinformatikai és gazdaságinformatikai mesterképzést dróntechnológia specializációval – az első évfolyam végzős hallgatói a napokban tették le sikeresen a záróvizsgájukat.

2025. február 15. 17:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ESET nyerte az AV-Comparatives 2024-es Év Terméke díját

2025. február 13. 10:03

Tudatos és biztonságos online jelenlét a fiataloknak

2025. február 10. 14:59

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54