űrkutatás kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: űrkutatás

Űrkutatás testközelből – diákok ismerkedtek a világűr rejtelmeivel Győrben
A győri Széchenyi István Egyetem campusán működő Mobilis Interaktív Élményközpont nemrégiben egy, a magyar űrkutatást bemutató rendezvénynek adott otthont. Az eseményen általános és középiskolás diákokat láttak vendégül, célja pedig az volt, hogy a fiatalokat megismertesse a hazai űrkutatás eredményeivel és jövőbeli terveivel – különös tekintettel a HUNOR (Hungarian to Orbit) programra. A nap folyamán a résztvevők betekintést nyerhettek a világűr rejtelmeibe és a magyar űripar fejlesztéseibe.

Történelmi magyar siker a Holdon
A Puli Space Vízszimatolója (Puli Lunar Water Snooper, PLWS) az első magyar műszer, amely eljutott a Hold felszínére, és mintegy 38 percen át szolgáltatott adatokat. Az Intuitive Machines második holdi küldetésén („IM-2”) az Athena holdszonda leszálláskor oldalra dőlt, így csupán 12 órán keresztül működött, ami lehetetlenné tette a további mérések elvégzését, de ennek ellenére a Puli történelmet írt. A Szimatoló memóriájában a Puli Kis Lépés Klub támogatói is helyet kaptak, akiknek neve a Holdra került.

Magyar tehetségek a CanSat műholdépítő versenyen
Szombaton több száz középiskolás gyűlt össze a Ludovikán, ahol a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) izgalmas előadásokkal fűszerezett eseményén hirdették ki az idei CanSat műholdépítő verseny tíz döntős csapatát. A verseny harmadik, egyben utolsó találkozóján Vári Péter, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgató-helyettese a szabályos frekvenciahasználat fontosságát hangsúlyozta, míg Ferencz Orsolya űrkutató kiemelte, hogy a 21. században az emberiség történelmét a világűrben írják.

Innováció az űrben: A Columbia technológiái védik a Holdra szálló egységeket
A Columbia Sportswear továbbra is bővíti innovatív technológiai határait az Intuitive Machines űrkutató céggel való együttműködésének részeként, a második történelmi holdra szállás előtt. A Columbia Omni-Heat Infinity és Omni-Shade Sun Deflector technológiái segítenek megóvni a leszállóegységet az űrben és a Hold felszínén tapasztalható szélsőséges hideg és forró hőmérsékletektől. A Hold déli pólusát célzó küldetés arra irányul, hogy fúrjanak a felszín alá, hogy jeget találjanak, ami egy olyan tudományos mérföldkő, amelyet eddig még nem próbáltak meg ebben a zord környezetben.

A győri diákok készen állnak a világűr meghódítására
A Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által kifejlesztett kommunikációs modul másfél évig keringett a Föld körül az MRC-100 műhold fedélzetén, és folyamatosan sugározta üzeneteit. A közelmúltban sikeresen befejeződött küldetés során a győri hallgatók egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz a célhoz, hogy saját műholdat juttassanak a világűrbe.

Az Európai Űrügynökség történelmi szerződést kötött a Puli Space Kft-vel
Az Intuitive Machines második holdi küldetésén (“IM-2”), amely legkorábban várhatóan 2025 február végén indulhat, a Puli Space Technologies NASA-díjjal elismert miniatűr neutron spektrométere, a Puli Lunar Water Snooper (PLWS) is a fedélzeten lesz. A készülék a Hold déli sarkvidéki területén vízjégre vonatkozó adatokat fog gyűjteni. Az Intuitive Machines rakétameghajtású drónján, a Micro Nova Hopper-en elhelyezett PLWS többek között egy „Permanently Shadowed Crater” (állandóan árnyékos kráter) területéről is minden idők első közvetlen felszíni mérési adatait szolgáltathatja. Az Európai Űrügynökség (ESA) és a Puli Space történelmet írt, amikor aláírta az első adatvásárlási szerződést egy kereskedelmi mélyűri küldetéshez kapcsolódva.

Ifjú űrkutatók táboroztak a Széchenyi István Egyetemen
A győri Széchenyi István Egyetem adott otthont a Magyar Asztronautikai Társaság űrtáborának. Az élményekkel teli, érdekesebbnél érdekesebb programokkal teletűzdelt rendezvényen a középiskolások az űrkutatással, az űrtechnológiával, sőt még az űrjoggal is megismerkedhettek.

Mérnökök szkafanderben: út a Boschtól a világűrig
A HUNOR Magyar Űrhajós Programnak köszönhetően két elhivatott mérnök nyithat új fejezetet 44 év elteltével a hazai űrhajózás történetében. Mindketten a Boschnál kezdték karrierjüket, és rövidesen együtt vesznek részt az űrhajós kiképzés utolsó, egyesült államokbeli fázisában. Az innovatív gondolkodás és az újdonságba, folyamatos változásba vetett hit meghatározó szerepet tölt be a nemrég kiválasztott Kapu Tibor kutatóűrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós életében.

10 NASA találmány, melyek ma már hétköznapinak számítanak
Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött 10 olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.

Magyar tudósok, akik nélkül ma teljesen más lenne az űrkutatás
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt 60 évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, melyben a magyaroknak is nagy szerepük volt. Nélkülük ma teljesen máshogy nézne ki a Holdjáró, kevesebbet tudnánk a napszél jelenségről vagy a vízről a Marson, többük munkásságára pedig a NASA is felfigyelt. Az április 12-i Űrhajózás Világnapja alkalmából a National Geographic – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtött 5+1 olyan kiváló magyar tudóst és felfedezést, amik előremozdították az űrkutatást.

Űripar és mesterséges intelligencia: a Bosch szerint nélkülözhetetlen az innovatív mérnöki tudás
Mit tanulhat az űripar az innovatív járműtechnológiáktól? A biztonság és a hatékonyság hogyan egyeztethető össze egymással? Szükség lesz-e még mérnökökre, vagy a mesterséges intelligencia mindenre megoldást kínál? Ezekre a kérdésekre kereste a választ előadásában dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa Magyarország legnagyobb, egyetemi hallgatók által szervezett technológiai eseményén, a XXI. Simonyi Konferencián.

Az NMHH kiemelten támogatja a hazai űripart
62 évvel ezelőtt ezekben a napokban azt ünnepelte a világ, hogy a Jurij Gagarint szállító űrhajó a világűrbe ért. Az elmúlt 60 évben több száz ember járt már az űrben – köztük egy magyar is, Farkas Bertalan – köszönhető ez annak, hogy az űrtechnológia rohamléptekben fejlődik. A magyar űrkutatás egyik fontos momentuma volt, mikor 2015-ben Magyarország csatlakozott az európai űrügynökséghez. 2018-tól pedig különösen nagy támogatást élvez a magyar űripar fejlesztése, melyben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is részt vesz.

A következő magyar űrhajós is téma volt az Űrkutatás Napján
Immár hagyományosan a Nemzetközi Világűrhéthez kapcsolódóan, október első felében tartotta meg a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Űrkutatás Napját. Az egynapos rendezvény az egyik legrangosabb hagyományos hazai űrkutatási szakmai fórum és ismeretterjesztő esemény, melynek fő támogatója idén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) volt.

Holdkőzetből felépíthető űrbázis terveit mutatták be magyar építészek
Egy különleges hálószerkezettel, a Holdon elérhető alapanyagokból létesülhet állandó bázis az égitesten a Paulinyi & Partners építésziroda tanulmánya szerint. A vállalat szakértői részletesen megvizsgálták a Holdon uralkodó körülményeket, és olyan építészeti megoldásokat javasolnak, amelyek alkalmazásával a jövőben valósággá válhat a most még csak a tudományos-fantasztikus filmekből ismert űrkolóniák létrehozása. Ezek ellenállnak a szélsőséges hőmérsékletingadozásnak, sugárzásnak és akár 14 000 négyzetméteres alapterületükkel egy nagyobb létszámú missziónak is elegendő életteret biztosíthatnak, a Földtől átlagosan 384 400 kilométernyire.

Az űrbe készül a Széchenyi-egyetem
A Széchenyi István Egyetem SZE-SAT csapata megalakulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy saját készítésű műholdat juttat az égboltra. A hallgatók e folyamat fontos állomásához érkeztek, hiszen elkészítették és letesztelték azt a modult, amely a közeljövőben az intézmény és Győr nevét sugározva hirdetheti a Föld országai felé, hogy a Széchenyi István Egyetem feljutott az űrbe. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) műholdja decemberben viheti magával a győri fejlesztésű kommunikációs panelt a kozmoszba.

Újabb NASA díjat nyert a Puli Space Technologies
Két év fejlesztés és prototípuskészítés után a Puli Space Technologies idén májusban elnyerte a „Drágám, összepréseltem a NASA hasznos terhét – a folytatás” verseny második helyezését. A magyar fejlesztésű mérőeszköz képes azonosítani a holdkőzet felső rétegében lévő hidrogént és hidrogéntartalmú illékony anyagokat, így a vízjeget is.

Űrinfrastruktúra-elemeket terveznek a Siemens szoftverével
A Sierra Space űrvállalat a Siemens szoftvercsomagját használja a digitális tervezési programjában. Az űrkutatásra, illetve a világűr kereskedelmi célú hasznosítására, azon belül is elsősorban az alacsony Föld körüli pályán történő szállításra és utazásra fókuszáló vállalat az Xcelerator bevezetésével egy teljesen digitális fejlesztői környezetet hoz létre. Ebben képzelik el a jövő űrgazdaságát megalapozó technológiák, az infrastruktúra, a szállítási hálózat és az űrállomások tervezését, fejlesztését és tesztelését is.

Akik jártak a világűrben – nemzetközi űrhajóskongresszus Budapesten
Egy héten át a magyar főváros ad otthont a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers – ASE) 33. Kongresszusának. Több tucat, már a világűrben járt űrhajós érkezik a budapesti programokra Farkas Bertalan meghívására. A rendezvény a különböző nemzetközi szakmai szervezetekben egyaránt igen aktív tagként jelenlévő hazánk számára nem csak presztízsértékkel bíró esemény, hanem jelentős lépés az űrkutatás hazai népszerűsítése, és az abban egyre jelentősebb szerepet vállaló magyar egyetemek, kutatóintézetek és gazdasági vállalkozások számára is.

Együtt visszük Erdélyt a Holdra!
Lezárult a Főtér.ro és a Puli közös projektjének első fázisa: eldőlt, mely erdélyi értékek, személyiségek, intézmények nevei kerülnek fel a Téridő Plakettre. A NASA-díjas Puli Space időkapszulája első magyar hasznos teherként juthat el a Holdra 2021 végén a Peregrine holdszondán.

Az ABB és a Nüvü kamerákat szállít a NASA jövőbeni űrtávcsövéhez
2025-ben, a NASA Sugárhajtómű-laboratóriumától (Jet Propulsion Laboratory) elnyert, két évre szóló megbízás keretében az ABB/Nüvü Camēras technológiájával szerelik fel azt az űrtávcsövet, amellyel a Naprendszeren kívüli bolygók (exobolygók) képét fogják rögzíteni.
Cikkgyűjtő
További híreink
Novellapályázat diákoknak – Képzeld el a jövőt humanoid robotokkal!
Elgondolkodtál már azon, milyen lenne együtt élni robotokkal? Vajon hogyan formálja át mindennapjainkat, ha mesterséges intelligencia is beköltözik az otthonainkba? Lehet, hogy már meg is született benned egy történet erről a jövőről – vagy éppen kérdéseid vannak, amiket szívesen megvitatnál egy AI chatbottal?
Kiemelkedő magyar siker az ISEF világdöntőjén
Az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb magyar eredményét érte el Vida Ákos az Egyesült Államokban, Ohio államban megrendezett ifjúsági tudományos világversenyen. A háromdimenziós nyomtatás továbbfejlesztését célzó projektjével Ákos saját szakterületén ezüstérmet szerzett. Már a döntőt megelőzően is magára vonta a zsűri figyelmét, és két különdíjat is elnyert: az Auto Care Association 5000 dolláros díját, valamint a Patent and Trademark Office Society 500 dolláros elismerését.