kiskereskedelem kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: kiskereskedelem
Javuló kiskereskedelem, hulló kkv-k: mit tehetnek a cégek?
A KSH adatai szerint az év első öt hónapjában javult a fogyasztás. Bár még mindig nem éri el a 2021-es év átlagát, májusban már 3,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom* az előző év azonos időszakához képest. Az éves növekedés a fogyasztói bizalom erősödését vetíti előre, ugyanakkor a megváltozott fogyasztói magatartás miatt a vásárlók még mindig óvatosak, ami változást követel a cégektől is.
Ezeket a háztartási gépeket vették tavaly a magyarok
21,8 százalékos visszaesés volt tavaly a nagy háztartásigép-piacon Magyarországon, így 2022-höz képest mintegy 302 ezer darabbal kevesebb, összesen 1 millió 40 ezer készülék talált gazdára a GFK adatai szerint. A mérséklődés itthon volt a legnagyobb az európai országokat nézve, a piac 154 milliárd forintra esett vissza. A szakértő szerint tavaly kevesebb alapgépcsere történt a háztartásokban és az újlakások építésének visszaesése is jelentős hatással volt a beépíthető készülékek piacára. Idén viszont a kormány által meghirdetett lakásfelújítási programok adhatnak masszívabb lökést a piacnak.
Az ABB Robotics bemutatta a visszanyert tengeri műanyagot felhasználó kiskereskedelem jövőjét
A kiskereskedelem jövőjébe egy izgalmas 3D nyomtatási bemutatón keresztül nyerhettek bepillantást az érdeklődők egy ABB robot segítségével London egyik legjelentősebb áruházában, a Selfridgesben, az Oxford Streeten. A bemutatót áprilisban, egy kirakatban tekinthették meg a vásárlók, ahol láthatták azokat a különféle személyre szabott dizájntárgyakat, melyek egy ABB robot segítségével 3D nyomtatással készültek Parley Ocean Plastic-ból, azaz a Parley globális tisztítóhálózatából összegyűjtött tengeri műanyaghulladékból.
Még soha ennyi veszteség nem származott kiskereskedelmi csalásokból
Az SAS „Point of Sale or Point of Failure” jelentéséből származó adatok azt mutatják, hogy a kiskereskedelmi ágazatban még sosem volt ilyen magas a csalásokból és visszaélésekből származó veszteségek szintje. A termék visszaváltás a kereskedők éves bevételének 12%-ába kerül, amelyből 8% visszaélés. Tízből hét kiskereskedő pedig 1.62%-os éves veszteséget szenvedett.
A világjárvány jelentősen felgyorsítja a technológiai beruházási terveket
A Zebra Technologies Corporation, a peremhálózaton dolgozó innovatív nagyvállalat olyan megoldásokkal és partnerekkel, amelyek lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy csúcsteljesítményt nyújtsanak, közzétette 13. éves Global Shopper Study tanulmányát. Ez az iparág egyetlen olyan piaci átvilágítása, amely egyazon elemzésben egyesíti a vásárlók, a kiskereskedelmi eladók és vezetők hozzáállására / viselkedésére vonatkozó információkat, és megvizsgálja a kiskereskedelmi és technológiai trendek hatását a vásárlói szokásokra nézve; mind a boltokban, mind pedig az interneten történő vásárlások esetében.
5 jótanács kiskereskedőknek 2021-re
A kormány április 16-án jelentette be, hogy 2021 januárjától minden online kasszát használó kereskedő köteles lesz elektronikus fizetési módot biztosítani vásárlóinak. Az egyszerű és biztonságos fizetések globális piacvezetője, az Ingenico Group 5 hasznos tanáccsal segíti a megfelelést.
Kutatás: a digitalizáció megállíthatatlan folyamatokat indított el a kiskereskedelemben
A kiskereskedelmi szektor digitális átalakulása (DX) elfogadott és megállíthatatlan folyamat a Fujitsu új globális vizsgálatának ma közzétett eredményei szerint. Kilenc országban a kiskereskedelmi cégek több mint kétharmada* feltétlenül szükségesnek tartja a kiskereskedelmi technológia digitális átalakulását, és csupán 7% nem ért egyet ezzel a megállapítással.
A kiskereskedelmi vállalatok minden IT-igényét képes kielégíteni a Fujitsu
A Fujitsu bemutatta a kiskereskedelmi folyamat minden lépését lefedő, egyedülállóan gazdag kínálatát a világ legnagyobb kiskereskedelmi szakvásárán, a németországi Düsseldorfban megrendezett EuroShop 2020-on.
Öt megatrend, amely meghatározza a kiskereskedelem jövőjét
A kiskereskedelmi vállalatoknak gyorsan kell reagálniuk ügyfeleik radikálisan változó elvárásaira és igényeire, ha szeretnének relevánsak és sikeresek maradni a piacon – állapította meg a Fujitsu kiskereskedelmi stratégák számára kiadott új, gondolatébresztő tanulmánya.
Gépek állnak a kereskedelmi szektor növekedése mögött
A hazai üzletek forgalma folyamatosan rekordokat dönt: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a kiskereskedelem volumene 6,4%-kal haladja meg az egy évvel korábbit. Mindezt úgy, hogy mértékadó elemzések szerint az ágazatban körülbelül 10% a betöltetlen állások aránya. A szektor tehát a nem elhanyagolható mértékű munkaerőhiány ellenére tud kifejezetten termelékeny lenni. Mindez egyenes következménye annak, hogy a kereskedelem már most a magasan automatizált gazdasági szegmensek közé tartozik.
A nomád, a játékos és az üzletkötő: három fogyasztói személyiségtípust azonosított az új kiskereskedelmi tanulmány
Az Oracle közzétette annak a 2017-es nemzetközi felmérésnek az eredményeit, amely több mint 15 000 fogyasztó vásárlási preferenciáit és hozzáállását vizsgálta Európában, Észak- és Latin-Amerikában valamint Ázsiában.
Csúcstechnológia a vásárlókért
Az éjjel-nappali élelmiszerboltokban a sorban állás, illetve a kasszazóna áteresztőképessége különösen kritikus. A Manna ABC annak érdekében, hogy gyorsítsa működését, integrált kereskedelmi rendszer bevezetése mellett döntött, hosszas mérlegelést követően a Laurel kereskedelmi informatikai megoldást választotta. Ennek célja nemcsak a megfelelés az ügyféligényeknek, hanem a biztonságos és gyors árukezelés is. A cég a hatékonyság jegyében üzleteiben folyamatosan valósítja meg a fejlesztést.
Dinamikusan növekszik a hazai kiskereskedelem
Ismét sikeres évet zárt a hazai online kiskereskedelem. 2016-ban 427 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a magyar webshopok, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom több mint 5%-a. Az online szektor dinamikus bővülése nem meglepő, hiszen egyre többen és egyre nagyobb kosárértékben vásárolnak online.
A Fujitsu megoldása forradalmasítja a kommunikációt a kiskereskedelmi környezetben
Innovatív hordható megoldásának bevezetésével a Fujitsu átalakítja a kommunikációt a kiskereskedelemben, és soha nem látott mértékben növeli a bolti személyzet reagálókészségét.
Cikkgyűjtő
További híreink
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Meghosszabbítja a jelentkezési határidőt ’Az Év Honlapja’ pályázat, amely évről évre megmutatja a hazai digitális világ legjobbjait! A pályázat új nevezési határideje: 2024. december 15. éjfél! Még van lehetőség a vállalatok és kreatív ügynökségek számára, illetve mindazoknak, akik friss projektjeiket és egész éves munkájuk termését meg szeretnék mutatni a közönségnek és a zsűrinek.
Megvannak az idei év legjobb webshopjai
Ismét megrendezték az Év Webshopja Konferenciát és Versenyt, ahol a díjátadó gála mellett a szakma legjobbjai tartottak előadásokat a rekordszámú résztvevőnek. Az idei nyertesek között megtalálható nyomdai szolgáltatásokat kínáló, egyedi ajándékokat készítő, állategészségügyi és kozmetikai termékeket árusító webshop is.