Új szoftver leplezi le a számítógépes csalókat
Már eddig is léteztek olyan programok, amelyek a leütések erejének, gyakoriságának alapján azonosítani tudták a számítógép használóját. Ezekhez azonban egy megadott szöveget kellett bebillentyűzni a gépbe. A KeyTrac esetében tetszőleges szöveggel működik ugyanez.
A program a háttérben fut, és rögzíti, mikor ütötte le a használó az adott billentyűt, és mikor engedte azt el. Az eredményt egy szerverre továbbítja, amely annak alapján profilt készít. Ha azután később a gép használója újabb szöveget ír a gépen, a program azt is rögzíti, majd összehasonlítja a tárolt profillal. Tesztek során a szoftver valóban fölismerte a gép jogos használóját, és képes volt megkülönböztetni egy másik, illetéktelen használótól.
- A KeyTrac biztonsági szintje eléri azoknak az ujjlenyomatszkennereknek az érzékenységét, amelyeket biometrikus útlevelek készítésekor alkalmaznak - mondta a Die Weltnek Thomas Wölfl, az új szoftvert kifejlesztő TM3 Software cég alapítója.
A KeyTrac arra is alkalmas, hogy billentyűzési módszerük alapján fölismerjen csalókat, akik lopott hozzáférési adatokkal próbálnak bankszámlákról pénzt fölvenni, illetve hamis adatokkal akarnak számlát nyitni.
Kapcsolódó cikkek
- A Google követni szeretné a felhasználók szokásait, és márciustól ezt letiltani sem lehet
- Integrált azonosítókezelő megoldás egyetemeknek
- Személyfelismerés egymilliós tömegből kevesebb mint két másodperc alatt
- Bor és kártya
- Novell Identity Manager 4 Standard kiadás
- Új fantomkép-felismerő szoftvert fejlesztettek
- Stabil a kereslet az IT-személyazonosság-kezelési piacon
- India a világ legnagyobb személyazonosító adatbázisát hozza létre
- Online arckereső szoftver
- Lenovo laptopok arcfelismerő megoldással
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.