Az EU több böngészőt szeretne a Windows 7-be

Kiss Ádám Zoltán, 2009. június 2. 08:12

A Microsoft a korábban hangoztatott EU-s aggodalmakra válaszolva változtatásokat tervez a Windows 7 végleges változatában, ám az unió ennél többet, új böngészők választási lehetőségének integrálását várja a vállalattól.

Az Európai Unió korábbi vizsgálatai során már hangot adott annak a véleményének, miszerint a Microsoft az Internet Explorer Windows-ba történő integrálásával megsérti az egyenlő piaci feltételek elvét a böngészők piacán. A most a Wall Street Journal által közölt, kiszivárgott információk szerint az Unió továbbra is fenntartja ezt a véleményét. Ez nem teljesen magától értetődő, mivel az első Explorerrel kapcsolatos állásfoglalás óta a piac sokkal színesebb lett, az akkor még csak elenyésző piaci hányaddal bíró Firefox mára 30 százalék körülire erősödött, sőt teljesen új vetélytársak jelentek meg, mint például a Microsoft által élesen szemmel tartott Google saját szoftvere, a Chrome. A Microsoft mindezzel együtt korántsem utasította el az Uniót mereven, megoldási javaslatuk szerint a Windows 7-ben különösebb akadályok nélkül ki lehet kapcsolni az Internet Explorert, így a felhasználó szabadon választhat, mely programot részesíti előnyben.

A most kiszivárgott információk alapján azonban ez nem elég az EU-nak, azt szeretnék, ha a rivális szoftvereket nem is, de azok választási lehetőségét beépítenék az új generációs operációs rendszerbe. Hasonlatos lenne ez ahhoz, ahogy például a Mozilla Firefox keresőablakában automatikusan választhatunk például a Google, vagy éppen a Yahoo szolgáltatási közül. Az EU elképzelése szerint a felhasználó nem kapna alapértelmezett böngészőt, amit azután le lehet cserélni, hanem már első lépésben maga választana a lehetséges böngésző jelöltek közül. A választást biztosító ablakot a tervek szerint a Microsoft minden európai Windows 7-be beépítené, és csak ilyen változatokat értékesítene az európai piacra dolgozó gyártók felé. Egyelőre nem tisztázott, mi a Microsoft reakciója az Unió elképzelésére, ám ha nemet mondanak, nem kizárt, hogy újabb több évre húzódó sokmillió dolláros per veszheti majd kezdetét.

Kövess minket a Facebook-on!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új termékek a Canon-tól a fotózás szerelmeseinek

Befejezte a fényképezőgép-gyártást a legendás Kodak

2012. február 11. 08:56

Befagyott a toplista - Az ESET javasolja, hogy ellenőrizzük a DNS beállításokat

2012. február 10. 13:27

Nikon D800 36 megapixellel

2012. február 8. 13:29

Oktatóközpontot alakít ki a médiahatóság a nethasználó fiataloknak

2012. február 8. 08:38

Adverticum AdServerre váltott a CEMP Sales House

2012. február 7. 12:13

Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker

2012. február 4. 10:15

Adverticum AdServer 2.0 - Megújult külső után, gazdagabb funkcionalitás

2012. február 2. 10:29

A Magyar Posta konzorciuma nyerte a 900 MHz-es frekvenciasávot

2012. január 31. 11:44

Ötletek támogatókkal - Sorra nyílnak a közösségi finanszírozásra épülő internetes oldalak Magyarországon

2012. január 31. 09:43

Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is

2012. január 29. 09:58
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu