Az eddigi legnagyobb CRM bevezetés a hazai IT szektorban
A beruházás
a belső folyamatszervezés, az oktatás, a projektvezetés, az adatbázis-építés
költségeit, valamint az LLP által biztosított tanácsadói, tervezői-fejlesztői
munkákat és a szoftver költségét foglalja magában. A szoftverrel kapcsolatos
tervezési és fejlesztési munkákat a termékbevezetés során alapvetően az LLP végezte,
míg a specifikációról, a minőségbiztosításról, a projekt vezetéséről elsősorban
az LNX és más a KFKI-hoz tartozó szakemberek gondoskodtak.
A KFKI Csoport még az idén a csoportba tartozó többi vállalatnál is kiépíti a Pivotalra alapozott ügyfélkapcsolati rendszert. Az ezzel kapcsolatos munkálatok már folynak, a projekt menedzselését az év hátralévő részében az LNX-től a KFKI tanácsadó cége a Consero Kft. vállalja át. Már el is kezdték használni a mintegy 100 felhasználót kiszolgáló rendszer kereskedelmi és marketing moduljait a KFKI Csoport központjában és az LNX Rt-nél. Az installált rendszer nemcsak a kereskedelmi és marketing, hanem az ügyfélszolgálati feladatokat lefedő modulokat is tartalmazza. Utóbbiakat egyelőre nem használják.
Kapcsolódó cikkek
- Az Oracle megjelentette a Siebel CRM új verzióját
- Oracle: Siebel CRM Professional Edition itthon is
- Korszerűsíti ügyfélszolgálatát a Sárga Angyal
- Az SAP világszinten piacvezető a vállalati informatikai megoldások területén
- Microsoft online CRM szoftver
- Cisco és Microsoft integrált ügyfélkapcsolat-kezelő megoldás KKV-knak
- Microsoft CRM 3.0: ügyfélkapcsolat-kezelés magyarul
- Számadó: integrált vállalatirányítási csomag minicégeknek
- Microsoft Navision integrált vállalatirányítási rendszer a Synergon csoportnál
- Az SAP tovább erősíti KKV-piaci jelenlétét
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
A felújított mobilokat érintő legfontosabb nemzetközi és hazai trendek
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.